A Biblia nézőpontja

Helyeselte Isten a rabszolga-kereskedelmet?

FEKETE, izzadó testek kétrét görnyedve vánszorognak fel a hajóhídon, hátukon óriási gyapotbálák súlyos terhe. Könyörtelen rabszolgahajcsárok marhabőrből készült korbáccsal hajtják őket. Sivalkodó gyermekeket ragadnak ki síró anyjuk karjából, és annak adják el őket az árverésen, aki a legtöbbet kínálja értük. Valószínűleg ilyen nyomasztó, borzalmas képek jutnak az eszünkbe, amikor a rabszolgaságra gondolunk.

A sors iróniája, hogy némelyek szerint sok rabszolga-kereskedő és rabszolga-tulajdonos mélységesen vallásos volt. James Walvin történész ezt írta: „Több száz olyan európai és amerikai férfi volt, akik az Urat dicsérték az áldásaiért, hálát adva neki, hogy jövedelmező és veszélytelen üzleti tevékenységet folytathattak Afrikában, miközben rabszolgákat szállító hajóik vitorláiba fogva a passzátszelet, az Újvilág felé tartottak.”

Néhányan még azt is bizonygatták, hogy Isten elnézően tekint a rabszolga-kereskedelemre. A metodista egyház 1842-es közgyűlésén például Alexander McCaine kijelentette, hogy a rabszolgaság intézményét „maga Isten léptette életbe”. Igaza volt McCaine-nek? Helyeselte-e Isten lányok elrablását és megerőszakolását, családok szívtelen kettészakítását, és a kegyetlen ütlegeléseket, melyek McCaine napjaiban hozzátartoztak a rabszolga-kereskedelemhez? És mi a helyzet azzal a több millió személlyel, akiket napjainkban kényszerítenek arra, hogy rettenetes körülmények között rabszolgaként éljenek és dolgozzanak? Isten vajon elnézően tekint az efféle embertelen bánásmódra?

A rabszolgaság és az izraeliták

A Biblia kijelenti, hogy „uralkodik az ember az emberen maga kárára” (Prédikátor 8:9). Ez talán a rabszolgaságnak az emberek által létrehozott elnyomó formáiban a legeslegnyilvánvalóbb. Jehova Isten nem tekinti közömbösen a rabszolgasággal járó szenvedést.

Gondoljunk például arra a helyzetre, melyben az izraeliták voltak. A Biblia elmondja, hogy az egyiptomiak „kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velök”. Az izraeliták „fohászkodnak vala a szolgaság [rabszolgaság, NW] miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez”. Vajon Jehova közömbösen tekintett a szenvedésükre? Épp ellenkezőleg, „meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről”,  és ezt mondta népének: „kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól” (2Mózes 1:14; 2:23, 24; 6:6–8).

Jehova egyértelműen nem helyeselte, hogy ’uralkodjon az ember az emberen’ a rabszolgaság azon formái által, melyeket durvaság jellemez. Vajon nem engedte meg Isten a későbbiekben a rabszolgaságot a népe között? De igen, ám az a rabszolgaság, mely Izraelben létezett, nagyban eltért a történelemkönyvekből ismert rabszolgaság zsarnoki formáitól.

Isten törvénye kijelentette, hogy az emberek elrablását és eladását halállal kell büntetni, ezenkívül Jehova irányelvekről gondoskodott a rabszolgák védelmében. Például szabadon kellett engedni azt a rabszolgát, akinek testi épségében az ura kárt tett, ha pedig egy rabszolga meghalt, mert megütötte az ura, az urára is halálbüntetést szabhattak ki. A foglyul ejtett nőket szolgává lehetett tenni vagy feleségül lehetett venni, de nem volt szabad őket pusztán szexuális kielégülés céljából kihasználni. Azoknak a helyes szívállapotú izraelitáknak, akik megértették a Törvény lényegét, arra kellett indíttatást érezniük, hogy tisztelettel és kedvesen bánjanak rabszolgáikkal, mintha felfogadott munkásaik lennének (2Mózes 20:10; 21:12, 16, 26, 27; 3Mózes 22:10, 11; 5Mózes 21:10–14).

Néhány zsidó, hogy megadja a tartozását, önként lett rabszolgája egy másik zsidónak. Ez a szokás megvédte az embereket az éhezéstől, és sokak számára lehetővé tette, hogy kilábaljanak a szegénységből. Ráadásul voltak olyan fontos időpontok a zsidó naptárban, amikor a rabszolgákat szabadon engedték, ha ők is úgy akarták (2Mózes 21:2; 3Mózes 25:10; 5Mózes 15:12). * Moses Mielziner zsidó tudós azt jelentette ki ezekkel a rabszolgákról szóló törvényekkel kapcsolatban, hogy egyetlen „rabszolga sem szűnt meg ember lenni; úgy tekintettek rá, mint emberre, akinek vannak bizonyos természetes emberi jogai, melyektől még az ura sem foszthatja meg büntetlenül”. Mennyire más ez, mint a történelmünket elcsúfító, kegyetlen rabszolgatartó rendszerek!

A rabszolgaság és a keresztények

Az első századi keresztények a Római Birodalomban éltek, melynek gazdasági rendszeréhez hozzátartozott a rabszolgaság. Néhány keresztény tehát rabszolga volt, mások pedig rabszolgatartók (1Korintus 7:21, 22). Vajon ez azt jelenti, hogy Jézus tanítványai bántalmazták a rabszolgáikat? Távolról sem! Függetlenül attól, hogy mit engedett meg a római törvény, biztosak lehetünk benne, hogy a keresztények nem bántak rosszul azokkal, akik fölött hatalmuk volt. Sőt, Pál apostol arra buzdította Filemont, hogy bánjon „testvérként” a rabszolgájával, Onézimusszal, aki keresztény lett (Filemon 10–17). *

A Bibliában nincs utalás arra, hogy Isten emberiségre vonatkozó eredeti szándékának része lett volna, hogy az egyik ember rabszolgasorsba döntse a másikat, és a bibliai próféciák sem beszélnek arról, hogy Isten új világában az egyik ember a másik tulajdonában lesz mint rabszolga. Az eljövendő Paradicsomban az igazságosak ’nyugszanak a szőlőjük alatt és fügefájuk alatt, és senki meg nem rettenti őket’ (Mikeás 4:4).

Világosan látszik, hogy a Biblia semmilyen formában sem nézi el azt, ha valaki rosszul bánik másokkal, sőt a Szentírás inkább a tiszteletre és az egyenlőségre fekteti a hangsúlyt (Cselekedetek 10:34, 35). Arra figyelmeztet, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak (Lukács 6:31). Ezenkívül arra buzdítja a keresztényeket, hogy alázatosan úgy tekintsenek másokra, mint akik felettük állnak, függetlenül attól, hogy milyen a társadalmi helyzetük (Filippi 2:3). Ezek az alapelvek szöges ellentétben vannak a rabszolgaság durvasággal átitatott formáival, melyek számtalan országra jellemzőek voltak, különösen az utóbbi évszázadokban.

[Lábjegyzetek]