Tettekre váltott szeretet — Egy segélyakció története

RICHARD VARÁT, a Houston Chronicle című újság tapasztalt szerkesztőjét nem könnyű elkápráztatni, tavaly mégis sikerült. „Még sohasem láttam ehhez foghatót — tört ki belőle. — Hihetetlen!” Hasonló érzései voltak Lee P. Brownnak, Houston (Texas, USA) polgármesterének is. „Bárcsak minden houstoni láthatná azt, amit én — mondta. — Le vagyok nyűgözve.” Miről beszéltek? Arról a segélyakcióról, melyet Jehova Tanúi szerveztek Houstonban. Mire terjedt ki ez a segélyakció? Miért volt szükség rá? És mi tette oly lenyűgözővé? Kezdjük az előzményeknél.

Példátlan vízáradat

2001 júniusának az elején heves trópusi vihar tombolt Texas délkeleti sík vidékén. Az Allison (így hívták a vihart) június 8-án, pénteken 24 órán belül ezer milliméter csapadékot zúdított Houstonra, az ország negyedik legnagyobb városára. * Kisvártatva az egyre több víz elöntötte az üzleteket, irodákat és több tízezernyi lakást. A város körüli autópályák hamarosan hömpölygő folyókká váltak, és a víz magával ragadta a csapdába került autókat és tehergépkocsikat. A magas vízszint miatt még a tűzoltókocsik és a mentést végző egyéb járművek sem tudtak áthaladni némelyik elárasztott úton, ezért helikopterekkel és nagy teljesítményű katonai járművekkel kellett menteni az embereket.

Amikor végre június 11-én, hétfőn kitisztult az ég, nyilvánvalóvá vált, hogy az Allison emberi életeket oltott ki, és anyagi károkat okozott. Huszonketten vesztették életüket, köztük két Jehova Tanúja is: Jeffrey Green, egy keresztény vén, és sógornője, Frieda Willis. * Körülbelül 70 000 lakás rongálódott meg, és emiatt ez a vízáradat volt az egyik legsúlyosabb természeti katasztrófa, amely valaha is sújtott egy nagyvárost. Minthogy az épületekben közel 5 milliárd dollárnyi kár keletkezett, elmondható, hogy az Egyesült Államok történetében nem volt még egy olyan trópusi vihar, amely ekkora anyagi kárt okozott.

Önkéntesek áradata

Az emberek szinte megbénultak. Egy munkás, aki a mentésben vett részt, ezt mondta: „Az ágyuk, a szőnyegük vizes volt. A családi fényképeket elvitte a víz.” A Houstonban élő több mint 16 000 Jehova Tanúja közül sokakat ért valamilyen veszteség. A Tanúknak nyolc Királyság-terme és több száz lakása rongálódott meg. Ezek közül a lakások közül többen centiméterekben állt a víz, némelyikben pedig egészen a tetőig ért. Mindent egybevéve Jehova Tanúinak 80-nál is több gyülekezetét érintette a katasztrófa. Ám a károsultak nem maradtak magukra. Néhány napon belül az áldozatok életében egy másik áradat játszott fontos szerepet, de ez alkalommal az áradat önkéntesekből állt. Hogyan történt mindez?

Már azelőtt, hogy a vízáradat elkezdett visszahúzódni, Jehova Tanúi houstoni gyülekezeteinek keresztény vénei a tettek mezejére léptek. „Felhívtuk és meglátogattuk testvéreinket és testvérnőinket — mondja egy vén. — Felmértük a károkat, így június 11-re, hétfőre össze tudtunk állítani egy listát a károsultakról, a tönkrement lakásokról, és arról, hogy milyen súlyosak a károk. A listát elküldtük Jehova Tanúi brooklyni főhivatalába.” Néhány nappal később Jehova Tanúi egyesült államokbeli fiókhivatala nyolc houstoni vénből egy segélybizottságot  szervezett, és gondoskodott a szükséges anyagiakról. Mi volt a bizottság feladata? Az, hogy támogassa az áldozatokat érzelmileg, valamint hogy közreműködjön a Tanúk megrongálódott otthonainak — több mint 700 lakásnak — a helyrehozatalában.

„Hogyan leszünk képesek ellátni ezt az óriási feladatot?” — tűnődtek az újonnan megalakult segélybizottság tagjai. Éjszakába nyúlóan dolgoztak azon, hogy elkészítsenek egy előzetes tervet, ezenkívül a Tanúk 160-nál is több gyülekezetét mozgósították az érintett területen és a környékén. „Rendkívüli volt a segítőkészség — tudjuk meg a bizottság elnökétől. — Több mint 11 000 Tanú jelentkezett, ingyenesen felajánlva idejét, munkáját és szakértelmét.”

Önkéntesek küzdelme a penésszel

Néhány nappal a vízáradat után az önkéntesek elmentek a károsultak lakásába, felszedték a nedves padlószőnyeget, tönkrement padlózatot, kidöntötték a romos falakat, eltávolították az átázott szekrényeket, megvetemedett ajtókat, és minden mást, amit átjárt a szennyvízzel fertőzött víz. „Nemcsak arra volt gondunk, hogy helyrehozzuk testvéreink lakásait — meséli egy önkéntes —, hanem arra is, hogy megóvjuk az egészségüket.” Mivel a mérgező penészgombák gyorsan elkezdenek növekedni a falakon és a szekrényekben, a lakásokat először alaposan fertőtleníteni kellett.

Mivel a Tanúk szerették volna megtudni, hogyan lehet a munkát biztonságosan elvégezni,  többen közülük megkérték a Szövetségi Katasztrófaelhárító Hivatalt (FEMA), hogy képezze ki őket. Ezután mindegyik kiképzett Tanú magával vitt tíz önkéntest a megrongálódott házakhoz, és megtanította őket, hogyan kell helyesen fertőtleníteni a házakat. Másnap mind a tíz újonnan kiképzett önkéntes magával vitt tíz további önkéntest. „Néhány napon belül több százra nőtt azoknak a száma, akik tudták, hogyan kell elvégezni ezt a munkát” — emlékszik vissza egy önkéntes. A penész egyszerűen nem tudta felvenni a versenyt az egyre több és több munkással! A nyugdíjasok és a vakációzó tizenévesek napközben dolgoztak, éjszakára pedig más önkéntesek váltották fel őket. Hat héten belül a Tanúk által lakott összes ház, mely fertőzött volt, tiszta és biztonságos lett.

Egy adminisztratív és hét helyi központ

Időközben a segélybizottság nagy mennyiségű gipszkartont és több tonna egyéb építőanyagot vásárolt. De hol tárolják ezeket? „Amikor egy vállalat igazgatója megtudta, mire lenne szükségünk, felajánlotta, hogy ingyen használhatunk egy 5000 négyzetméter alapterületű raktárat” — mondja a segélybizottság szóvivője. A raktárban nemcsak az anyagok tárolására volt hely,  hanem irodáknak is. Nem sokkal később a raktár lett a munkálatok adminisztratív központja, és napközben, éjszakánként, valamint hétvégenként mintegy 200-300 munkás dolgozott itt.

Mivel nagy volt az a terület, ahol a megrongálódott házak álltak, hét Királyság-teremben helyi segélyközpontok alakultak. Hétvégenként mindegyik helyi központ megtelt önkéntesekkel. (Lásd a „ Munkára fel!” című részt.) Sok önkéntes már korábban is dolgozott együtt környékbeli Királyság-termek építésén. Valójában 11 arkansasi, louisianai, oklahomai és texasi területi építőbizottság * tagjai nyújtottak önkéntes segítséget, hasznát véve az építkezésben szerzett tapasztalataiknak. Mindegyik helyi központban ácsok, festők, vízvezeték-szerelők és más szakemberek irányították a tevékenységet, és kiképeztek másokat. (Lásd a „ Másokat is kiképeztek” című részt.)

Egy terv és egy adatbázis

Az önkéntesek egy hét fázisra bontott építési tervet követtek. Az építőanyagokat négy részletben vitték a lakásokhoz, és minden lakás helyreállítási munkálataira három hétvégét ütemeztek be. Vagyis az újjáépítési munkát hat hónap alatt akarták elvégezni.

A tervek megvalósítására a bizottság 22 osztályt hozott létre, például logisztikai, beszerzési, szállás- és szállítási osztályt. Az önkéntesek a helyreállítási munka megkezdése előtt tíz napon át adatokat rögzítettek, így sikerült létrehozniuk egy kiterjedt adatbázist, amelynek aztán az összes osztály jó hasznát vette. „Ami az adatrögzítést illeti, emberfeletti teljesítménynek lehettünk a tanúi” — írta egy újságcikk. Ám az önkéntesek munkájának meglett az eredménye, hiszen hasznos adatok váltak elérhetővé. Egyetlen kattintás a számítógép egerével, és azonnal látható, hogy a 11 000 munkásból ki mikor érhető el, kinek milyen szakképesítése van, és hogy miként lehet kapcsolatba lépni vele. Egy újabb kattintás, és máris tudták, hogyan állnak a felújítási munkálatok, milyen építési engedélyekre van szükség, és mit lehet tudni a megrongálódott lakásokról. Ez az adatbázis „a segélyakció lelkeként” vált ismertté.

Elérzékenyültek, és hálásak voltak

A penésztől megtisztított, száraz házakat lakásépítésben járatos önkéntesek keresték fel, hogy eldöntsék, mire van szükség a károk helyreállításához. „Ezek az önkéntesek még azt is kiszámolták, hogy mennyi szögre lesz szükség — jegyezte meg a szóvivő. — Nem akartuk pazarolni sem a pénzt, sem az adományként érkezett anyagot.” Ezzel egy időben más önkéntesek a városi hivatalokból beszerezték a szükséges építési engedélyeket.

Ezután az érintett családokat meghívták a raktárba, hogy a kárba veszett berendezési tárgyaik helyett válasszanak a padlószőnyegek, szekrények, pévécépadlók és más tárgyak szerény választékából. A vízáradat károsultjai elérzékenyültek  és sok esetben sírtak, amikor látták, hogy mennyi mindenről gondoskodtak számukra. A károsultak ezenkívül tanácsokat is kaptak olyan önkéntesektől, akik biztosítási és jogi ügyekben járatosak. Később beosztották, hogy melyik ház mikor lesz felújítva, és azon a napon, amelyen a felújítást végző csapatnak szüksége volt az építőanyagokra, az önkéntes tehergépkocsi-vezetők odaszállították nekik. Egy nem Tanú férfi, akinek a megrongálódott házát helyreállították, ezt mondta a feleségének, aki Tanú: „A testvéreid bámulatra méltók. Ahogy elmegy az egyik csapat, már jön is a másik. Úgy dolgoznak, mint a hangyák!”

Az alapvető felújítási munkálatok lakásonként körülbelül három hétvégét vettek igénybe. „Olykor azonban öt vagy akár még nyolc hétig is eltartott a munka” — mondta a bizottság elnöke. Az önkéntesek gyakran korábban keletkezett hibákra figyeltek fel, amikor eltávolították a házak régi falait, és nem akartak új falakat felhúzni addig, amíg nem hozzák rendbe a régebbi rongálódásokat. „Előfordult, hogy az oszlopokat ellepték a termeszek, először tehát el kellett pusztítanunk őket — mondta egy szakember, aki önkéntesként dolgozott. — Számos javítást végeztünk el az épületek szerkezetében. Dolgunk végeztével a lakások jó állapotban voltak.” Biztos sok háztulajdonos úgy érzett, ahogy egy károsult, amikor hálásan ezt mondta az egyik látogatójuknak: „A házam most jobb állapotban van, mint amikor megvásároltam.”

 „Villámétkeztetés”

Azért, hogy a sok-sok önkéntesnek legyen mit ennie, a Tanúk egy csoportja ételkészítő és -elosztó központtá alakította az egyik Királyság-terem mögötti raktárt. A Tanúk az ország minden részében adakozó szelleműek voltak, küldtek például hűtőszekrényeket, mélyhűtőládákat, mosogatógépeket, tűzhelyeket és egyéb konyhai eszközöket. Szombatonként és vasárnaponként 11 szakács és mintegy 200 önkéntes több ezer főre készített élelmet a központban. Egy önkéntes, aki a konyha vezetésével volt megbízva, ezt mondta: „Már vagy 19 éve főzünk a Királyság-termeket építő csapatokra, de álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen nagy fába vágjuk majd a fejszénket.”

Az ételadagok 120 nagyméretű tartályba kerültek, majd pedig a 60 várakozó autóba. Ezután elszállították az ételt az összes helyi központba és az adminisztrációs központba. Eközben mindegyik házfelújító csapat elküldött egy önkéntest a kijelölt helyi központhoz, hogy elhozza az egész csapat ebédjét. Miután az önkéntesek ettek a házaknál, rögtön visszatértek dolgozni.

A megbízatás teljesítve!

Végül, 2002 áprilisában a 11 700 önkéntes számára véget ért a Jehova Tanúi által szervezett egyik leghosszabb segélyakció. Az önkéntesek 1 000 000 órát dolgoztak, és összesen 8 Királyság-termet és 723 lakást építettek újjá. Az egyik károsult sokak nevében beszélt, amikor hálakönnyekkel a szemében a következőt mondta: „Hálás vagyok Jehovának és az önkénteseknek mindazért a segítségért, amelyet kaptunk. Óriási vigaszt nyújt nekem, hogy egy szerető testvériséghez tartozom!”

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész/kép a 21. oldalon]

 MUNKÁRA FEL!

Szombat reggel 7 óra van. A négyes számú helyi központban vagyunk Houston északkeleti részén. Beszélgető, nevetgélő, kávészürcsölő, fánkmajszoló önkéntesekkel van tele a Királyság-terem. Voltak, akik több száz kilométert tettek meg, hogy eljöjjenek. De 7.30-kor vége szakad a beszélgetésnek, és a helyi központ irányítója megbeszél az egybegyűltekkel egy bibliaverset. Bejelenti azt is, hogy az Őrtorony-tanulmányozás vasárnap reggel 7.30-kor lesz megtartva, mielőtt az önkéntesek szétszóródnak, és munkához látnak. Mindenkit arra buzdít, hogy angol vagy spanyol nyelvű hozzászólásaival működjön közre a tanulmányozáson. Felolvassa a Jehova Tanúi főhivatalától érkezett üdvözletet, az önkéntesek hosszas tapssal köszönik meg.

A helyi központ irányítója ezután naprakész felvilágosítást közöl arról, hogy mit sikerült a segélyakció során mindeddig megvalósítani, és hálásan megköszöni az önkéntesek készséges szellemét. Majd felteszi a kérdést: „Van olyan, aki nem tudja, hogy mit fog ma csinálni, vagy hova fog menni?” Senki sem jelentkezik. „Hányan szeretnének étkezni?” Minden kéz a magasba lendül, és nevetés tör ki. Végül imát mondanak, és a 250 önkéntes útjára indul, immár felkészülten az egész napi kemény munkára. Egyaránt vannak köztük férfiak és nők, fiatalok és idősek.

Ugyanez történik a többi hat helyi központban is, valamint a raktárban. Időközben a központi konyhán dolgozó önkéntesek serényen kavargatják a készülő ételt, hiszen ma délben egész Houstonban több mint 2000 éhes önkéntes várja majd a meleg ebédet.

[Kiemelt rész/kép a 22. oldalon]

 MÁSOKAT IS KIKÉPEZTEK

A segélyakció során önkéntes szakemberek rövid tanfolyamokat vezettek, és bizonyos feladatokra betanítottak szakképzetlen önkénteseket. Egyeseknek megtanították például azt, hogyan kell fertőtleníteni a lakásokat, másoknak pedig hogy miként kell falakat felhúzni, beépített szekrényeket készíteni, vakolni és festeni. A tanfolyamokról videofelvételt készítettek, és a filmet eljuttatták a helyi központokhoz, hogy további önkéntesek részesülhessenek képzésben. „Ezek a tanfolyamok tették lehetővé, hogy a munkánk jó minőségű legyen” — jegyezte meg a segélybizottság egyik tagja.

[Kép]

A szakemberek kiképeznek másokat

[Kiemelt rész a 24. oldalon]

„ISTEN MŰVE”

„Isten műve az, amit az elmúlt hónapokban az itt dolgozó önkéntesek véghezvittek, a testvériségünk pedig maga a csoda” — jelentette ki a segélybizottság egyik tagja. A segélyakció során a hétvégéken 2500 vagy még annál is több önkéntes vett részt a munkálatokban. A bizottság elnöke ezt mondta: „Ezek a nem fizetett önkéntesek lemondták a korábban tervezett nyaralásukat, átszervezték családi programjaikat, és félretették személyes ügyeiket, hogy segítsenek Jehova Tanúi egyik legnagyszabásúbb segélyakciójában.”

Azoknak, akik részt vettek a hosszúra nyúló segélyakcióban, áldozatokat kellett hozniuk. Az egyik önkéntes, aki az elejétől a végéig segédkezett a munkálatokban, heti 50 órában dolgozik, hetente mégis 40 órát szorgoskodott önkéntesként. „Jehova adta az erőt — mondta. — Az ismerőseim azt kérdezték: »Megfizetnek téged ezért?« Én ezt válaszoltam: »Semmi pénzért nem vállalnék ilyen munkát.«” A hétvégéken egy család, miután egész héten dolgozott, Louisiana államból 800 kilométert autózott oda-vissza, hogy részt vegyen a segélyakcióban. Sokan napkeltétől napnyugtáig dolgoztak, aztán hazaautóztak. Egy 30 szakképzett önkétesből álló csoport, amelynek hét-tíz órájába telt az odaút, ezt mondta: „Megérte az erőfeszítést.” Egy önkéntes, aki a munkahelyén délután fél négykor végez, este tízig tevékenykedett az adminisztratív központban. Ez a testvérnő a hétvégéken is kivette a részét a munkából. „Nagyon áldásos volt” — mondta.

Ezek az önkéntesek és mások is azért voltak készek segíteni, mert testvéri szeretet buzog bennük, amely az őszinte keresztények azonosító jele (János 13:35). Houston polgármestere, miután meglátogatta a segélyakció adminisztratív központját, ezt mondta a Tanúk egy csoportjának: „Önök szerint azt kell tenni, amit Isten parancsol. Önök élik a hitüket.”

[Kép a 20–21. oldalon]

2001. június 9-én víz lepte el Houstont

[Forrásjelzés]

© Houston Chronicle

[Kép a 21. oldalon]

Az autópályák folyókká váltak

[Kép a 21. oldalon]

A víz elöntötte a lakásokat

[Képek a 23. oldalon]

Egy csoport abból a több ezer Tanúból, akik önkéntesként szolgáltak

[Kép a 24. oldalon]

A konyhai csapat több mint negyedmillió adag ételt készített el!

[Kép forrásának jelzése a 19. oldalon]

NOAA