Ami még a „tökéletes hullámoknál” is jobb

Karl Heinz Schwoerer elmondása alapján

1952-ben Pittsburgh (Pennsylvania) városában születtem, de New Smyrna Beachen (Florida) nőttem fel. Tizenévesen rajongtam a szörfözésért. Mondhatni ez lett a legfontosabb az életemben.

PILÓTA szerettem volna lenni, ezért 1970-ben jelentkeztem a Floridában lévő Daytona Beach-i Embry-Riddle Repüléstani Egyetemre. Ám egyre inkább kiábrándultam a kormányból, mivel hadban állt Vietnam ellen, és ezt a háborút én igazságtalannak véltem. Más fiatalokhoz hasonlóan én is undorodtam az egész rendszertől, ezért otthagytam az iskolát, és hippi lettem. Megnövesztettem a hajam, és kábítószereztem.

Nem sokkal később találkoztam Susannel, egy kalandvágyó lánnyal, akinek óriási tehetsége volt a festéshez és a fényképezéshez. Kiszámoltam, hogy ha egyszerű életet élünk, és évente 6-8 hónapot építkezéseken dolgozom Floridában, akkor az év hátralevő részében Mexikó és Közép-Amerika csendes-óceáni partjainál sátorozhatunk.

Rádöbbenünk, hogy vannak szellemi szükségleteink

Gondtalanul éltünk a csodálatos trópusi partokon: Sue festegetett és fotózott, én pedig szörföztem. Hát igen, ezt nagyon élveztük! De néhány év elteltével rájöttünk, hogy nem teljes az életünk. Úgy tűnt, valami hiányzik. Így 1975-ben, amikor Costa Rica csendes-óceáni partjainál voltunk, szellemi megvilágosodást kerestem. Keleti vallásokról és filozófiákról szóló könyveket olvastam, melyek népszerűek voltak akkoriban.

Mivel ezek a könyvek gyakran a Bibliára hivatkoztak, hogy alátámasszák a tanításaik hitelességét, úgy következtettem, hogy az igazságnak a Biblián kell alapulnia. Ezért néhány hallucinációt előidéző gombát elcseréltem egy régi King James Bibliára. Délelőtt mindig szörföztem, délutánonként pedig leültem olvasni a Bibliát. Bár nagyon lelkes voltam, nem sokat értettem belőle.

„Vannak bibliai kérdései?”

1975 augusztusában, úton Costa Ricából az Egyesült Államokba, megálltunk Salvadorban egy gyógyszertárnál vásárolni. Mivel nem nagyon tudtuk megértetni magunkat a gyógyszertárossal, az egyik vásárló, Jenny segített nekünk. Egy 16 éves amerikai lány volt, aki folyékonyan beszélt spanyolul. Elmondta, hogy ő és a szülei Jehova Tanúi, és hogy azért költöztek Salvadorba, hogy a Bibliából tanítsák az embereket.

Jenny megkérdezte tőlem:

– Vannak bibliai kérdései?

– Igen, vannak! – vágtam rá.

Hippi külsőnk ellenére Jenny habozás nélkül meghívott minket hozzájuk, hogy találkozzunk a szüleivel, Joe és Nancy Trembley-vel. Elfogadtuk  a meghívást. Egész délután a Bibliáról kérdezgettük Joe-t és Nancyt, és mély benyomást tett ránk az, ahogyan a kérdéseinkre válaszoltak. Mindig ezt mondták: „Keressék meg ezt a verset a Bibliájukban, és olvassák el.”

Gyorsan beesteledett, ezért felajánlották, hogy náluk tölthetjük az éjszakát. Viszont nem engedték, hogy Sue és én egy szobában aludjunk, mivel nem voltunk házasok. Éjszaka Sue és Jenny órákon át bibliai témákról beszélgettek, Ádámtól egészen Armageddonig.

A zöld Biblia

Másnap, mielőtt elhagytuk a várost, Joe és Nancy sok Őrtorony és Ébredjetek! folyóiratot, néhány könyvet és egy Bibliát adott nekünk. Ez A Szentírás új világ fordítása volt, amelyet akkoriban kemény, zöld kötésben adtak ki. Joe még a Királyság-termet is megmutatta. Egy egyszerű, szerény épület volt, ahol Jehova Tanúi közösen tanulmányozták a Bibliát. „Mennyire más ez, mint a kereszténység hivalkodó templomai, ahol oly keveset tanulnak az emberek a Bibliából!” – fogalmazódott meg bennem.

Még aznap, amikor megálltunk a guatemalai határon az ellenőrző pontnál, a határőrök zavarba jöttek, amikor meglátták a zöld Bibliát. Az zavarta meg őket, hogy úgy tudták, ezt a Bibliát általában Jehova Tanúi használják. De ami azt illeti, mi egyáltalán nem úgy néztünk ki, mint a Tanúk. Megjelenésünk ellenére pár perc múlva továbbengedtek, ami igazán megdöbbentett minket, mert a kocsiban és a holmijaink között mindig kábítószerek és csempészáru után kutattak. Ezek után a zöld Bibliát egy fajta amulettnek vagy talizmánnak tekintettük.

Ahogy tovább olvastuk a Bibliát és a bibliatanulmányozási segédeszközöket, meggyőződtünk róla, hogy megtaláltuk az igazságot Istenről. Amint keresztülutaztunk Mexikón, már alig vártam, hogy két hetet Puerto Escondidóban szörfözhessek a kedvenc szörföző helyemen. A „tökéletes hullámok” nyújtotta élvezet után elhatároztam, hogy visszatérek Floridába, és Jehova szolgája leszek.

Két hétig minden délelőtt szörföztem. Délutánonként pedig a parton olvastam a Bibliámat és a tanulmányozási segédeszközöket. A zöld Biblia felkeltette egy nyolcéves kislány figyelmét, és unszolt minket, hogy este menjünk el vele valahová. Nem értettük, hogy hová akar elvinni, de tudtuk, hogy ez a zöld Bibliával van kapcsolatban. Visszautasítottuk, de ő nem adta fel. Végül néhány nappal később úgy döntöttünk, hogy elmegyünk vele. Jehova Tanúi Királyság-terméhez vitt minket, egy kicsi, bambuszból készült, zsúpfedeles házhoz. Üdvözlésként mindenki kezet rázott velünk, és megölelt minket, mintha csak régi barátok lennénk.

Nagy hatással volt ránk a tiszteletteljes légkör. Néhány gyerek egész idő alatt minket bámult, valószínűleg azért, mert még sosem láttak senkit ilyen hosszú szőke hajjal. A szüleiknek folyton rájuk kellett szólni, hogy a programra  figyeljenek. Jehova mégis egy ilyen hozzájuk hasonló kisgyereket használt fel, hogy eljussunk az első összejövetelünkre.

Elhatározzuk, hogy Jehovát fogjuk szolgálni

A „tökéletes hullámokkal” töltött két hét után eladtam a deszkáimat, és egyenesen Floridába mentünk. Ott elkezdtük tanulmányozni a Bibliát Jehova Tanúival, és minden gyülekezeti összejövetelen részt vettünk. Mivel elhatároztuk, hogy Jehovát fogjuk szolgálni, különköltöztünk, és nem ápoltunk többé szoros kapcsolatot a korábbi barátainkkal. Megborotválkoztam, és levágattam a hajam, Sue pedig vett néhány új ruhát. Négy hónappal később összeházasodtunk, és 1976 áprilisában annak jelképeként, hogy Isten szolgálatára ajánljuk fel az életünket, megkeresztelkedtünk.

Most már volt célja az életünknek. Mivel hálásak voltunk Jehovának minden áldásért, amit kaptunk tőle, már alig vártuk, hogy visszamenjünk egy olyan országba, ahol spanyolul beszélnek, és prédikáljuk Isten Királyságának a jó hírét. A gyülekezetünkben szolgáló keresztény vének azonban ezt tanácsolták: „Még ne menjetek. Először erősödjetek meg szellemileg, hogy aztán másoknak is tudjatok segíteni.” Elfogadtuk a tanácsukat, és az lett a célunk, hogy úttörők legyünk, ahogy Jehova Tanúi a teljes idejű szolgákat nevezik.

Sue 1978 januárjában elkezdte az úttörőszolgálatot. Én is úttörő akartam lenni, de még mindig sok adósságom volt az egyetemi tandíj miatt. Kitaláltam egy egyszerű megoldást: csődöt jelentek, és már kezdhetem is az úttörőszolgálatot.

De a vének bölcsen lebeszéltek erről. Elmagyarázták, hogy ez nem lenne összhangban a bibliai alapelvekkel, melyek megkívánják tőlünk, hogy ’tisztességesek legyünk mindenben’ (Héberek 13:18). Szóval folytattam a munkát, hogy ki tudjam fizetni az adósságaimat. Végül 1979 szeptemberében elértem a célom, és csatlakoztam Sue-hoz az úttörőmunkában. Mivel egyszerű életet éltünk, minden héten csak néhány napot kellett dolgoznom, hogy meg tudjunk élni.

Szolgálat a brooklyni Bételben

1980 áprilisában, kevesebb mint egy év közös úttörőszolgálat után, nagy meglepetés ért minket. Korábban, válaszolva egy felhívásra, melyben építkezésekre kerestek munkásokat, beadtuk a jelentkezésünket Bétel-szolgálatra, Jehova Tanúi brooklyni főhivatalába. Most pedig meghívtak minket, hogy 30 napon belül kezdjük el a szolgálatot! Ezt vegyes érzésekkel fogadtuk, hiszen nagyon élveztük az úttörőszolgálatot. Mivel nem tudtuk, mit tegyünk, beszéltünk két vénnel, akik segítettek nekünk felismerni, hogy mekkora kiváltságban van részünk. Ezt tanácsolták: „Menjetek, és egy évig próbáljátok ki a Bétel-szolgálatot.” Eladtuk hát mindenünket, és elmentünk Brooklynba.

Miután két évig építkezéseken vettem részt, meghívtak, hogy dolgozzak a Tervezői Irodán, ahol szerkezettervezést tanultam. Sue egy évig a könyvkötészeten dolgozott, majd meghívást kapott a grafikai osztályra. A házassági évfordulónkon minden évben átgondoltuk az előző évet, számba vettük a körülményeinket és a vágyainkat, és eldöntöttük, hogy folytatjuk a Bétel-szolgálatot.

Ahogy múltak az évek, szoros és értékes barátságokat kötöttünk. Ezenfelül, mivel a Bétel lehetőséget adott arra, hogy hasznosan tudjuk szolgálni Jehovát és a nemzetközi testvériséget, továbbra is úgy döntöttünk, hogy maradunk. 1989-ben elkezdtünk spanyolul tanulni, aminek köszönhetően kineveztek minket egy brooklyni spanyol nyelvű gyülekezetbe. Így mindkét vágyunk teljesült: a Bételben is szolgáltunk, és egy idegen nyelvű gyülekezetben is!

Egyszer Jenny, akiről már korábban szó volt, meglátogatott minket a brooklyni Bételben, és nagyon érdekes volt hallani az ő történetét arról a napról, amikor Salvadorban találkoztunk. Egy bibliatanulmányozáson volt, és kezdte rosszul érezni magát. Hazafelé menet úgy gondolta, hogy megáll gyógyszert venni. Valamiért nem  abba a gyógyszertárba ment, amelyikben már járt korábban, hanem abba, amelyikben mi is voltunk.

Szolgálat más országokban

Egy nap 1999-ben a felvigyázóm a Bételben nagy meglepetésemre ezt kérdezte:

– Kész lennél három hónapra elutazni az ausztrál Bételbe, hogy egy projekten dolgozz a területi tervezőirodán?

– Hát persze – válaszoltam rögtön.

Hamarosan már úton is voltunk Ausztráliába, ahol három évig szolgáltunk. Örömmel segítettünk számos Bétel-létesítmény megtervezésében Ázsiában és a Csendes-óceán déli részén. Amikor 2003-ban visszatértünk Brooklynba, egy újabb meglepetés várt ránk. Egy másik külföldi megbízatást kaptunk, azt, hogy szolgáljunk a területi Királyság-terem-irodán a brazíliai fiókhivatalban, São Paulo hatalmas városának közelében.

Még mindig itt vagyunk. Ez az iroda felvigyázza a Királyság-termek építését a legtöbb dél-amerikai országban. A megbízatásomhoz az is hozzátartozik, hogy elutazom az ilyen építkezésekre, és támogatom a munkát, valamint buzdítom azokat, akik ott dolgoznak. Ilyenkor Sue is mindig elkísér.

Ügyelünk a fontossági sorrendünkre

Az igazat megvallva, még mindig szeretek szörfözni, de találtam valamit, ami még a „tökéletes hullámoknál” is jobb. A szörfözést a maga helyén tartom, csak kikapcsolódásnak tekintem. Sue odaadó támogatásával valami sokkal fontosabbra összpontosítok: szerető Istenünk, Jehova szolgálatára.

Most az a legfontosabb számunkra, hogy az életünket és a képességeinket arra használjuk, hogy támogassuk a Királyság érdekeit, és előmozdítsuk Jehova Isten tiszta imádatát. Megtanultuk, hogy nem az a számít, hogy hol szolgáljuk Jehovát, hanem az, hogy egész lélekkel szolgáljuk őt, bárhol vagyunk is (Kolosszé 3:23).

[Oldalidézet a 25. oldalon]

„Még mindig szeretek szörfözni, de találtam valamit, ami még a »tökéletes hullámoknál« is jobb”

[Kép a 22–23. oldalon]

Egy nyári szörffesztivál plakátja, rólam készült fotóval

[Kép a 23. oldalon]

13 éves koromban

[Kép a 23. oldalon]

Hippiként nem éreztem teljesnek az életem

[Képek a 25. oldalon]

Fent: Támogatok egy Királyság-terem-építkezést;

jobbra: Sue-val ma