Példák a boldog családi életre – Első rész

Ahogyan arra az Ébredjetek!-nek ez a különleges kiadása az előzőekben már rávilágított, a boldog családokban is adódnak gondok. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a Biblia szerint ’nehezen elviselhető, válságos időkben’ élünk (2Timóteusz 3:1). Várható, hogy ilyen vagy olyan nehézségek minden családban előfordulnak.

Ne feledjük azonban, hogy a boldogság nem a tökéletesnek vélt körülményeken múlik. Ellenkezőleg! Jézus ezt mondta: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Azok a családok, amelyek követik a bibliai alapelveket, és így kielégítik a szellemi szükségletüket, tudják, hogyan lehetnek boldogok a kedvezőtlen körülmények ellenére is. Figyeljünk meg néhány példát.

A fogyatékos gyermekek gondozása. A Biblia hangsúlyozza, milyen fontos törődni a családtagokkal, azokkal is, akiknek sajátos szükségleteik vannak. Ezt jelenti ki: „ha valaki nem gondoskodik az övéiről, és kiváltképp a háznépének tagjairól, a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél” (1Timóteusz 5:8).

A 15. oldalon olvasható Victor, egy dél-afrikai apa tapasztalata. Elmondja, hogyan gondozzák a feleségével a fogyatékos gyermeküket már több mint 40 éve.

Az örökbe fogadott gyermekek helyzete. A bibliai alapelvek segíthetnek, hogy egy személynek egészséges önbecsülése legyen, még ha a vér szerinti szülei el is hagyták. A Biblia kijelenti, hogy Jehova Isten az apátlan gyermekek „segítsége” (Zsoltárok 10:14).

A 16. oldalon olvasható egy fiatal nő, Kenyatta tapasztalata, aki az Egyesült Államokban él. Elmondja, hogyan küzd meg az érzéseivel, melyek amiatt kerítik hatalmukba, hogy soha nem találkozott a vér szerinti szüleivel.

Egy szülő halálának a feldolgozása. Nehezen gyógyuló érzelmi sebeket ejthet, ha valakinek meghal az anyukája vagy az apukája. A Biblia azonban segíthet. A Szerzője, Jehova „minden vigasztalás Istene” (2Korintusz 1:3).

A 17. oldalon olvasható egy fiatal ausztrál nő, Angela tapasztalata. Elmeséli, hogyan segít neki az Istennel ápolt kapcsolata megküzdeni a fájdalmas veszteséggel.

Minden családban vannak nehézségek. A következő oldalakon olvasható beszámolók megmutatják, hogy azok, akik alkalmazzák a bibliai alapelveket, sikeresen meg tudnak küzdeni a gondjaikkal.

 [Kiemelt rész/képek a 15. oldalon]

A fogyatékos gyermekek gondozása

Victor Maynes elmondása alapján (Dél-afrikai Köztársaság)

„Andrew a születésétől fogva ránk van utalva. A feleségemmel együtt mi öltöztetjük, fürdetjük, sőt néha még etetjük is. Most 44 éves.”

AMIKOR Andrew már elmúlt egyéves, és még nem kezdett járni, sejtettük, hogy valami baj van vele. Ez idő tájt tört rá először roham. Berohantunk vele a kórházba, ahol megtudtuk, hogy epilepsziás rohama volt. De még más is kiderült. A további vizsgálatok kimutatták, hogy értelmi fogyatékos.

Sok-sok kísérletezés után ma már kordában tudjuk tartani a rohamait. Volt egy időszak, amikor négyféle gyógyszert kellett szednie, naponta háromszor. A gyógyszerektől persze az értelmi képessége nem javul. Andrew még most, 44 évesen is egy öt-hat éves gyermek értelmi szintjén van.

Az orvosok azt javasolták, hogy adjuk be a fiunkat egy fogyatékos személyeknek fenntartott intézménybe. De a körülményeink lehetővé tették, hogy odahaza viseljük gondját. Így emellett döntöttünk, a gondozásával együtt járó nehézségek ellenére is.

A család tehát együttesen gondozta. A többi gyermekünk, Andrew két nővére és a bátyja, akik azóta már elköltöztek itthonról, nagyon sokat segítettek. Végtelenül hálás vagyok nekik ezért. És mivel Jehova Tanúi vagyunk, nagyszerű támogatást kapunk a gyülekezetünk tagjaitól is. Időnként ételt készítenek nekünk, vagy vigyáznak Andrew-ra, amíg mi a szolgálatban veszünk részt, vagy ügyeket intézünk.

Állandóan észben tartjuk az Ézsaiás 33:24-ben található, szívhez szóló gondolatokat. Ebben Istennek az az ígérete olvasható, hogy egy napon „egyetlen lakos sem mondja majd: »Beteg vagyok.«” Meg vagyunk győződve arról, hogy Isten meg fogja valósítani a szándékát, egy új világot hoz el, és megszüntet minden betegséget (2Péter 3:13). Már nagyon várjuk azt az időt, amikor Andrew nem lesz beteg. Addig is bízunk Jézus szavaiban, hogy ha Isten Királyságának az érdekeit tesszük az első helyre az életünkben, akkor a szükséges dolgok megadatnak (Máté 6:33). Mindig is ezt tapasztaltuk: sohasem szenvedtünk hiányt.

Természetesen nem mindenki tudja otthon gondozni a beteg családtagját. Azoknak, akik ezt mégis meg tudják tenni, először is azt javaslom, hogy imádkozzanak buzgón és rendszeresen (1Péter 5:6, 7). Másodszor, halmozzák el a gyermeküket sok-sok szeretettel, és soha ne higgyék, hogy nem tudja megszeretni Jehova Istent (Efézus 6:4). Harmadszor, vonják be az egész családot, és hagyják, hogy mindenki segítsen. Negyedszer, ne felejtsék el, hogy a gyermekük odahaza kapja a legtöbb szeretetet. Persze a körülmények eltérőek. Ami minket illet, sohasem bántuk meg, hogy itthon gondozzuk Andrew-t. Számomra ő a legszeretetreméltóbb gyermek, sőt, a legszeretetreméltóbb ember, akit ismerek.

 [Kiemelt rész/képek a 16. oldalon]

Az örökbe fogadott gyermekek helyzete

Kenyatta Young elmondása alapján (Egyesült Államok)

„Ha mostohagyermek vagy, akkor legalább az egyik szülőddel vér szerinti kapcsolatban állsz. De mivel engem örökbe fogadtak, nincs vér szerinti kapcsolatom az örökbe fogadó szüleimmel. Azt sem tudom, kire hasonlítok.”

FOGALMAM sincs, ki az édesapám, és sohasem találkoztam a szülőanyámmal. Anyám ivott és kábítószerezett, amikor terhes volt velem. A születésem után gyámság alá helyeztek, és jó pár gyermekotthonban megfordultam, amíg kétéves koromban örökbe nem fogadtak.

A nevelőapukám elmesélte, hogy amikor a szociális dolgozó megmutatta neki a fényképemet, menten örökbe akart fogadni. Az új anyukámat azonnal megszerettem, és mondtam neki, hogy ő az anyukám, és haza akarok menni vele.

De emlékszem, gyerekként attól féltem, hogy ha valami rosszat teszek, visszaküldenek a gyermekotthonba. Azt hittem, hogy én nem lehetek olyan, mint a többi gyerek: nem hisztizhetek, és nem lehetek beteg. Még arra is vigyáztam, nehogy megfázzak. Persze a szüleim mindig biztosítottak afelől, hogy szeretnek és nem hagynak el.

Néha még így felnőttként is küszködöm azzal az érzéssel, hogy nem értékelnek annyira, mint azokat, akiket a vér szerinti szüleik neveltek fel. Amikor végre megbékélek a helyzettel, jön valaki, és ezt mondja: „Igazán hálás lehetsz azért, amiért a szüleid voltak olyan jóindulatúak, hogy örökbe fogadjanak téged!” Hálás is vagyok, de amikor ilyen megjegyzéseket hallok, úgy érzem, hogy valami nincs rendben velem, hogy óriási erőfeszítést követelt a nevelőszüleimtől, hogy szeressenek engem.

Nehezen tudom elfogadni, hogy valószínűleg sosem fogom megtudni, ki az édesapám. Néha fáj, ha arra gondolok, miért nem tudott a szülőanyám normális életet kezdeni, hogy megtarthasson. Mintha ennyi erőfeszítést sem értem volna meg. Máskor meg sajnálom őt. Sokszor gondolok arra, hogy ha valaha is találkoznék vele, szívesen elmondanám neki, hogy sikeres lett az életem, és ne érezze magát rosszul amiatt, hogy eldobott.

A nevelőszüleim Jehova Tanúi, és az egyik legjobb ajándék, amit kaptam tőlük, a Biblia ismerete. Nagyon vigasztalónak találom a Zsoltárok 27:10-et: „Ha apám és anyám elhagynának is, Jehova magához fogad engem.” Ez igaz rám is. Ezenkívül vannak előnyei is annak, ha valakit örökbe fogadnak. Például nagyon érdekelnek az emberek, a hátterük és az életük, gondolom azért, mert én nem ismerem a vér szerinti családomat. Szeretem őket, és ez nagyon fontos a keresztény szolgálatban. Nő az önbecsülésem, és értelmet nyer az életem annak köszönhetően, hogy Jehova Tanúja vagyok és beszélek a Bibliáról. Amikor lehangolt vagyok, fogom magam, és elmegyek segíteni az embereknek. Ha a Bibliát tanítom másoknak, úgy érzem, hogy egy fajta kötelék alakul ki köztem és köztük. Mindegyikőjüknek megvan a maga története.

 [Kiemelt rész/képek a 17. oldalon]

Egy szülő halálának a feldolgozása

Angela Rutgers elmondása alapján (Ausztrália)

„Amikor apa meghalt, olyan volt, mintha kicsúszott volna a talaj a lábam alól. Az egyetlen személy, aki mindent tudott, és aki képes volt mindent helyretenni az életemben, többé nem volt.”

ÉDESAPÁM tíz évvel ezelőtt halt meg. Akkor tizenéves voltam. Hat hónappal a halála előtt egy műtéten esett át. Még az őrzőszobában volt, amikor az orvos elmondta nekünk, hogy semmi többet nem tudnak érte tenni. Anyukám azonnal kérdésekkel ostromolta az orvost, a bátyám elájult, rajtam pedig elhatalmasodtak a felkavaró érzések. Fél év múlva apa meghalt.

Érzelmi kilengéseim voltak. Szerettem volna, ha a barátaim megértik, min megyek keresztül, azt viszont nem akartam, hogy sajnáljanak. Ezért igyekeztem palástolni az érzéseimet. Másfelől, úgy gondoltam, ha hagyom, hogy jól érezzem magam velük, akkor azzal azt mutatom, hogy az életem ismét normális kerékvágásban folyik. De ez nem így volt! Képzelem, milyen nehéz lehetett a barátaimnak elviselniük.

Hogy szenvedek-e a bűntudattól apa halála miatt? Igen. Olykor azt kívánom, bárcsak gyakrabban mondtam volna neki, hogy szeretem. Bárcsak többször öleltem volna meg, és több időt töltöttem volna vele! Akárhányszor emlékeztetem is magam arra, hogy ő biztosan nem szeretné, hogy így gondolkodjak, mégis eluralkodik rajtam a bűntudat.

Jehova Tanúja vagyok, és így óriási vigaszt merítek a feltámadás reménységéből, melyet a Biblia tár fel (János 5:28, 29). Úgy próbálom elképzelni ezt a helyzetet, mintha apa csak a tengerentúlra utazott volna, és egy nap majd hazajön, de még nem tudom, hogy pontosan mikor. Furcsamód, amikor apa meghalt, és az emberek azt mondogatták nekem, hogy fel fog támadni, eleinte ez nem öntött belém lelket. Akkor azt akartam, hogy azonnal ott legyen velem. De aztán segített a tengerentúli utazásról szóló szemléltetés. Rávilágít, hogy lesz feltámadás, és segít, hogy el tudjam viselni a pillanatnyi veszteséget.

A hívőtársaimtól nagyon sok támogatást kapok. Emlékszem, egyszer valaki azt mondta, hogy nagyon kínos lett volna beszélnie velem apa haláláról, de egyfolytában gondolt rám és a családomra. Eltöprengtem azon, amit mondott. A megjegyzése segített azokon a napokon, amikor senki nem mondott semmit, mert megértettem, hogy még ha nem hozták is fel a témát, gondoltak rám és a családomra. Ez a felismerés nagyon sokat jelentett nekem!

Apa halála után négy hónappal anya fokozta a keresztény szolgálatát, és láttam, hogy ebből fakad a legnagyobb öröme. Így hát csatlakoztam hozzá. Ámulatba ejtő azt tapasztalni, hogy ha segítesz másoknak, az neked is segít. A szolgálat megerősíti a Jehova Szavába és ígéreteibe vetett hitemet, és máig is segít, hogy ne csupán a bánatomra gondoljak.