A Spanyol Királyság, Portugália és a pápák már egy ideje foglalkoztak az újonnan felfedezett területek birtoklásának a kérdésével. 1455-ben V. Miklós pápa Portugáliának adta a kizárólagos jogot, hogy felfedezze Afrikának az Atlanti-óceán partjai mentén fekvő területeit és szigeteit, és birtokba vegye azokat. 1479-ben V. Alfonz portugál király és a fia, János herceg az alcáçovasi szerződésben lemondott a Kanári-szigetek feletti hatalmáról Ferdinánd és Izabella spanyol uralkodók javára. Cserébe a Spanyol Királyság elismerte a portugálok kizárólagos jogát az afrikai kereskedelemhez, és a portugál fennhatóságot az Azori-szigetek, a Madeira-szigetek és a Zöld-foki-szigetek felett. Két évvel később IV. Sixtus pápa szentesítette ezt a szerződést, és kikötötte, hogy azok a területek, amelyeket a Kanári-szigetektől délre és keletre fedeznek fel, Portugália fennhatósága alá fognak tartozni.

Azonban János, aki akkor már II. János néven Portugália királya volt, követelte, hogy a Kolumbusz által felfedezett vidékek Portugáliához tartozzanak. A spanyol uralkodóknak így semmi nem maradt volna belőlük, ezért az új pápához, VI. Sándorhoz fordultak, hogy biztosítsa nekik a jogot ezeknek a területeknek a gyarmatosításához és az ott élők megtérítéséhez.

 A pápa három bullát is kiadott. Az elsőben „a mindenható Isten hatalmából” a spanyol korona kizárólagos és örökös tulajdonává tette az új területeket. A második bulla kijelölt egy észak–dél irányú demarkációs vonalat a Zöld-foki-szigetektől 560 kilométerre nyugatra. A vonaltól nyugatra lévő felfedezett és felfedezésre váró területeket mind spanyol fennhatóság alá helyezte. A pápa tehát egyetlen tollvonással felosztotta a kontinenseket! A harmadik bullája kiterjesztette a spanyol fennhatóságot kelet felé egészen Indiáig. Ez persze felbőszítette II. János királyt, akinek az alattvalói nem sokkal korábban megkerülték Afrika déli csücskét, így az Indiai-óceán felett is megszerezték a teljhatalmat.

János király elégedetlen volt Sándor pápa * rendeleteivel, ezért közvetlen tárgyalásokat kezdett Ferdinánddal és Izabellával. „Minthogy a spanyol uralkodók tartottak a kegyetlen portugáloktól, és alig várták, hogy megkaparintsák az egész Újvilágot, mindent megtettek egy ésszerű kompromisszumért” – fogalmaz William Bernstein író. Így született meg 1494-ben a tordesillasi szerződés, mely arról a spanyol városról kapta a nevét, ahol aláírták.

Ez a szerződés egy hasonló vonalat rögzített, mint amilyet Sándor pápa húzott, csak 1500 kilométerrel nyugatabbra tolta. Így elvileg egész Afrika és Ázsia Portugália fennhatósága alá került, az Újvilág pedig a spanyoloké lett. A vonal eltolásával azonban portugál kézre került a később Brazíliaként ismertté vált terület nagy része is, amelyet akkor még nem fedeztek fel.

Azok a rendeletek, melyek felhatalmazták a Spanyol Királyságot és Portugáliát, hogy birtokba vegyék és megvédjék az új területeket, rengeteg vérontáshoz vezettek. Ezek a határozatok nemcsak az ott élő emberek jogait hagyták figyelmen kívül – hiszen így őket leigázták és kizsákmányolták –, hanem egy évszázadokig tartó viszályt is szítottak a nemzetek között a tengerek és a szárazföldi területek feletti hatalomért.