REBEKA körbenéz a zord vidéken, ahol az árnyékok egyre hosszabbra és hosszabbra nyúlnak. Hetek óta egy teve hátán utazik, és végre kezd hozzászokni a teve himbálózó járásához. A gyermekkori otthona, Hárán már messze mögötte van, több száz kilométerre, északkeletre. Lehet, hogy soha többé nem találkozik a családjával. Nyilván sokat töpreng azon, hogy mi vár rá, hiszen lassan megérkezik úti céljához.

A tevekaraván már Kánaán nagy részén túl van, és most sziklásabb területen haladnak, a Negebben (1Mózes 24:62). Rebeka valószínűleg sok juhot lát. Az elvadult és száraz vidék talán alkalmatlan a földművelésre, de legelőnek nagyszerű. Rebeka idős vezetője ismerősen mozog a környéken. Már alig várja, hogy elmondja urának, Izsáknak a jó hírt, hogy Rebeka lesz a felesége. Rebeka kétségkívül azon tűnődik, milyen lesz itt az élete. Milyen lehet a vőlegénye, Izsák, akit még sosem látott? Vajon tetszeni fognak egymásnak?

Ma a világon sok helyen furcsának tűnhet az elrendezett házasság. Máshol viszont teljesen megszokott. Függetlenül attól, milyen kultúrában nőttél fel, azzal valószínűleg egyetértesz, hogy Rebeka nem tudja, mi vár rá. A hite és bátorsága mindenesetre figyelemre méltó. Mindkettőre szükségünk lehet, ha változás előtt állunk. De a hitének köszönhetően Rebekának más nagyszerű tulajdonságai is voltak, melyek ritkaságszámba mennek.

Rebeka nem gondolta volna, hogy az a nap, mely olyannak tűnt, mint bármelyik másik, ekkora változást hoz az életébe. Mezopotámiában, Hárán városában vagy annak közelében nőtt fel. A szülei különböztek Hárán többi lakójától. Nem imádták Színt, a holdistent, hanem Jehovát tartották az Istenüknek (1Mózes 24:50).

Rebeka gyönyörű fiatal nővé cseperedett. De szép külsejéhez szép tulajdonságok is társultak. Talpraesett volt, és erkölcsileg tiszta. A családja elég jómódú volt ahhoz, hogy szolgáik legyenek, Rebekát mégsem kényeztették el, senki sem bánt vele hercegnőként. Arra nevelték, hogy keményen dolgozzon. Sok ókori nőhöz hasonlóan számos feladata volt. Estefelé például vállára vette a korsót, és elindult a forráshoz, hogy vizet hozzon a családjának (1Mózes 24:11, 15, 16).

Egyik este, miután megtöltötte a korsóját, egy idős férfi sietett oda hozzá. Udvariasan és szerényen ezt kérte Rebekától: „Kérlek, adj egy korty vizet a korsódból!” Egyértelmű volt, hogy a férfi messziről jött. Ezért Rebeka gyorsan levette a korsót a válláról, és inni adott a férfinak. Nemcsak egy kortyot, hanem bőven adott neki a frissítő hideg vízből. Látta, hogy a közelben térdel a férfi tíz tevéje, és az itatóvályú még nincs megtöltve. Észrevette, hogy a kedves idős férfi figyelmesen nézi, és szeretett volna nagylelkű lenni vele, amennyire csak tud. Ezért ezt mondta: „A tevéidnek is merítek vizet, míg eleget nem isznak” (1Mózes 24:17–19).

Rebeka nemcsak azt ajánlotta fel, hogy ad valamennyit inni a tevéknek, hanem azt is, hogy annyit ad nekik, amíg eleget nem isznak. Egy igazán szomjas teve akár 95 liter vizet is megiszik. Nagyon sok munka várt volna Rebekára, ha mind a tíz teve szomjas. Ám úgy tűnik, nem voltak túl  szomjasak. * De ezt Rebeka nem tudhatta. Készségesen, sőt örömmel dolgozott volna keményen, csak hogy vendégszeretően bánhasson az idős idegennel. A férfi szívesen vette a segítségét, és figyelmesen nézte, ahogy Rebeka újra meg újra megtölti a korsóját, és a vályúhoz siet a vízzel (1Mózes 24:20, 21).

Nagyon sokat tanulhatunk Rebekától. Olyan világban élünk, ahol szinte mindenki önző. Ahogy azt a Biblia megjövendölte, az emberek „önmagukat szeretők” lettek, és nem szívesen tesznek erőfeszítést másokért (2Timóteusz 3:1–5). Ha elgondolkodunk azon, hogy milyen készségesen sietett újra és újra a kúthoz ez a régen élt fiatal nő, az sokat segíthet nekünk, keresztényeknek, hogy ellenálljunk az önző befolyásnak.

Rebeka kétségkívül észrevette, hogy az idős férfi figyeli. A tekintetében semmi tisztességtelen szándék nem tükröződött, inkább csodálkozva és örömmel figyelte. Amikor Rebeka befejezte a tevék itatását, az idős férfi gyönyörű ékszerekkel ajándékozta meg. Majd megkérdezte: „Kinek a lánya vagy? Kérlek, mondd meg nekem. Van-e hely számunkra apád házában, hogy ott töltsük az éjszakát?” Amikor a lány elmondta, melyik családból való, a férfi öröme egyre csak fokozódott. Rebeka még ezt is mondta, talán lelkesedésében: „Van nálunk szalma is, takarmány is bőven, és hely is van, hogy ott töltsétek az éjszakát.” Ez nem volt kis dolog, hiszen mások is utaztak az idős férfival. Ezután előreszaladt, hogy elmesélje az édesanyjának, mi történt (1Mózes 24:22–28, 32).

Egyértelmű, hogy Rebekát úgy nevelték, hogy vendégszerető legyen. Mivel ez az értékes tulajdonság manapság nagyon ritka, eggyel több okunk van rá, hogy utánozzuk ezt a jószívű fiatal nőt. A hitünk minket is arra indíthat, hogy hozzá hasonlóan vendégszeretőek legyünk. Jehova vendégszerető és mindenkivel nagylelkű. Azt szeretné, ha az imádói követnék a példáját. Örömet szerzünk égi Atyánknak, ha vendégszeretettel bánunk  még azokkal is, akik talán soha nem fogják tudni viszonozni (Máté 5:44–46; 1Péter 4:9).

Ki volt ez az idős férfi a kútnál? Ábrahám szolgája. És ki volt Ábrahám? Rebeka nagyapjának a testvére. Így hát Rebeka apja, Betuel szívesen látta az idős férfit az otthonában. A szolga feltehetően Eliézer volt. * A vendéglátói ennivalóval kínálták, de Eliézer addig nem volt hajlandó enni, míg el nem mondta, miért jött (1Mózes 24:31–33). Képzelhetjük, milyen elragadtatással mesélt arról, amit átélt. Istene, Jehova nem hagyott benne kétséget afelől, hogy megáldotta őt fontos küldetésében. Mi is történt vele?

Betuel és Rebeka testvére, Lábán biztosan feszült figyelemmel hallgatta Eliézert. Megtudták tőle, hogy Jehova nagyon gazdaggá tette Ábrahámot Kánaánban, és Sárától született egy fia, Izsák, aki mindent örököl. Ábrahám fontos megbízatást adott Eliézernek, mégpedig hogy válasszon feleséget Izsáknak a Háránban élő rokonai közül (1Mózes 24:34–38).

Ábrahám esküre kötelezte Eliézert, megígértette vele, hogy nem Kánaán lányai közül fog feleséget választani Izsáknak. Miért? Mert a kánaániták nem tisztelték és nem imádták Jehova Istent. Ábrahám tudta, hogy Jehova a meghatározott időben el fogja pusztítani ezt a népet gonosz tetteiért. Nem akarta, hogy szeretett fia, Izsák kapcsolatba kerüljön velük, vagy megfertőzzék erkölcstelen gondolkodásukkal. Azzal is tisztában volt, hogy a fia kulcsszerepet játszik abban, hogy beteljesedjenek Isten ígéretei (1Mózes 15:16; 17:19; 24:2–4).

Eliézer azt is elmondta vendéglátóinak, hogy amikor Háránhoz közeledve odaért a forráshoz, Jehova Istenhez imádkozott, hogy mutassa meg, melyik fiatal nőt választotta ki Izsáknak. Hogyan? Eliézer arra kérte Jehovát, hogy Izsák leendő felesége jöjjön a forráshoz. És amikor Eliézer inni kér, ne csak neki adjon vizet, hanem önként ajánlja fel, hogy a tevéit is megitatja (1Mózes 24:12–14). És hát ki jött oda, és tette pontosan ezt? Nem más, mint Rebeka. Gondoljunk csak bele, mit érezhetett Rebeka, ha hallotta Eliézer szavait!

Betuelt és Lábánt megindították a hallottak. Ezt mondták: „Jehovától van ez.” Az akkori szokások szerint házassági szerződést kötöttek, és Izsáknak ígérték Rebekát (1Mózes 24:50–54). Vajon ez azt jelentette, hogy Rebekának ebbe semmi beleszólása nem volt?

Hetekkel korábban Eliézer ezt kérdezte Ábrahámtól: „Mi legyen akkor, ha az a leány nem jön velem?” Ábrahám megnyugtatta: „Akkor mentesülsz a nekem tett eskü kötelezettsége alól” (1Mózes 24:39, 41). Ez a kérdés nem véletlenül merült fel Eliézerben, hiszen Betuel családjában is figyelembe vették a fiatal nők véleményét. Eliézert olyannyira magával ragadta, hogy sikeresen teljesítette a feladatát, hogy már másnap reggel haza akart indulni Kánaánba Rebekával. Amikor efelől megkérdezte a családot, azt mondták, szeretnék, ha Rebeka még legalább tíz napig velük maradna. Hogy a kérdés végül eldőljön, ezt javasolták: „Hívjuk a leányt, és kérdezzük meg őt magát” (1Mózes 24:57).

Rebeka nagy döntés előtt állt. Vajon kihasználta, hogy az édesapja és a bátyja szeretik őt, és könyörgött nekik, hogy ne kelljen útra kelnie az ismeretlenbe? Vagy felismerte, hogy megtisztelő szerepet játszhat olyan eseményekben, melyeket egyértelműen Jehova irányít? A válaszából kiderült, mit gondolt az életét érintő váratlan és talán ijesztő változásról. Egyszerűen ennyit mondott: „Kész vagyok elmenni vele” (1Mózes 24:58).

Rebeka jelleme igazán rendkívüli! A házasságkötéssel kapcsolatos szokások napjainkban talán már teljesen másmilyenek, mégis sokat tanulhatunk Rebekától. Neki nem az számított, hogy ő mit szeretne, hanem az, hogy Istene, Jehova mit szeretne. Még ma is Isten adja a legjobb útmutatást abban, hogyan válasszunk házastársat, és hogyan legyünk jó férjek vagy feleségek. Ezt az útmutatást a Szavában találhatjuk meg (2Korintusz  6:14, 15; Efézus 5:28–33). Jól tesszük, ha követjük Rebeka példáját, és figyelembe vesszük Isten tanácsait.

Betuel családja megáldotta Rebekát. Majd útjára bocsátotta Debórával, a dajkájával és néhány szolgálólányával Eliézer és a vele levő férfiak kíséretében (1Mózes 24:59–61; 35:8). Hamarosan messze maguk mögött hagyták Háránt. A körülbelül 800 kilométeres útjuk valószínűleg három hétig tartott. Feltételezhetően ez nem volt kényelmes utazás. Rebeka már biztosan sokszor látott tevéket, de valószínűleg nem túl gyakran utazott rajtuk. A Biblia szerint a családja pásztorkodással foglalkozott, vagyis nem tevekaravánokkal utazó kereskedők voltak (1Mózes 29:10). Akik először ülnek a teve hátára, gyakran már rövid idő után nagyon kényelmetlenül érzik rajta magukat.

De Rebeka a kényelmetlenségek ellenére valószínűleg inkább azzal törődött, hogy amit csak lehet, megtudjon Eliézertől Izsákról és a családjáról. Lehet, hogy az idős férfi esténként a tábortűznél mesélt neki Jehova ígéretéről, melyet Ábrahámnak tett. Isten a barátjának, Ábrahámnak azt mondta, hogy az egyik utóda révén az egész emberiség áldásban fog részesülni. Rebeka bizonyára csodálkozott és meghatódott, amikor felismerte, hogy Jehova ígérete Izsákon, a jövendőbeli férjén és rajta keresztül teljesedik (1Mózes 22:15–18).

Végül elérkezik az a nap, melyről már a cikk elején beszéltünk. A Negeben áthaladó karavánra lassan ráköszönt az este. Rebeka meglát egy férfit kint, a mezőn, aki úgy tűnik, nagyon elmélyedt a gondolataiban. Gyorsan leszáll a tevéről, lehet, hogy meg sem várja, hogy az állat letérdeljen, és ezt kérdezi Eliézertől: „Ki az a férfi, aki jön elénk a mezőn?” Amikor megtudja, hogy Izsák az, befedi a fejét a kendőjével (1Mózes 24:62–65). Hogy miért? Ezzel nyilván a tiszteletét fejezi ki a leendő férje iránt. Az alárendeltségnek ez a fajta elismerése ma már talán ódivatúnak tűnik. De Rebeka nagyon jó példát mutat az alázatban férfiaknak és nőknek egyaránt, és valljuk be őszintén, elmondhatja-e bármelyikünk is magáról, hogy már éppen eléggé jellemzi ez a szép tulajdonság?

Izsák most 40 év körüli, és még mindig gyászolja a három évvel korábban elhunyt édesanyját, Sárát. Ebből arra következtethetünk, hogy kedves, gyengéd érzésű férfi. Biztosan nagyon hálás azért, hogy olyan társa lesz, aki szorgalmas, vendégszerető és alázatos. Vajon milyen életük lesz Rebekával? A Biblia egyszerűen annyit mond, hogy Izsák beleszeretett Rebekába (1Mózes 24:67; 26:8).

Még így 3900 év távlatából sem nehéz megkedvelni Rebekát. Csakis csodálni tudjuk a bátorságáért, szorgalmáért, alázatáért, és azért, mert vendégszerető volt. Fiatalok és idősek, férfiak és nők, egyedülállók és házasságban élők, mindannyian jól tesszük, ha követjük Rebeka hitben mutatott példáját.