JOHN édesapja az 1950-es évek végén keresztelkedett meg egy kisvárosban, Gudzsarát államban, Indiában. Viszont John, az édesanyja, valamint az öt testvére buzgó katolikusok voltak, és hevesen ellenezték az apjuk hitét.

Egy nap Johnt megkérte az édesapja, hogy vigyen el egy borítékot egy testvérnek, akivel egy gyülekezetbe járt. Ám aznap reggel John csúnyán megvágta az ujját, amikor kinyitott egy bádoghordót. Mindenesetre eleget akart tenni az apja kérésének, ezért egy rongyot tekert a vérző ujjára, és elvitte a borítékot.

Amikor odaért a címre, a testvér felesége nyitott ajtót, aki szintén Tanú volt. Miközben átvette a borítékot, észrevette John sérülését, és felajánlotta a segítségét. Elővette az elsősegélykészletét, lefertőtlenítette a sebet, majd bekötözte. Ezután főzött egy teát Johnnak, és közben barátságosan beszélt neki a Bibliáról.

Johnnak kezdett enyhülni a Tanúkkal szembeni előítélete, úgyhogy szóba hozott két kérdést, amelyben nem értett egyet az édesapjával: azt, hogy Jézus egyenlő-e Istennel, illetve hogy kell-e a keresztényeknek Máriához imádkozniuk. Mivel a testvérnő megtanulta John anyanyelvét, a gudzsaráti Bibliából tudott válaszolni a kérdéseire, és adott neki egyet ,A Királyságnak ez a jó híre’ című füzetből ezen a nyelven.

John később elolvasta a füzetet, és felismerte, hogy rátalált a bibliai igazságra. Elment a helyi paphoz, és neki is feltette ugyanazt a két kérdést. A pap hamar kijött a sodrából, és hozzávágott egy Bibliát, miközben ezt kiabálta: „Belőled is Sátán lett! Mutasd meg, hol írja a Biblia, hogy Jézus nem egyenlő Istennel! Mutasd meg, hol írja, hogy ne imádjuk Máriát! Mutasd meg!” Johnt annyira megdöbbentette a pap viselkedése, hogy így válaszolt: „Én többet be nem teszem a lábam katolikus templomba!” És ezt be is tartotta.

John elkezdett tanulmányozni a Tanúkkal, elfogadta az igazságot, és csatlakozott Jehova imádóihoz. Később a családjából többen is követték a példáját. Johnnak még ma is megvan a heg a jobb mutatóujján, ahol 60 évvel ezelőtt megvágta magát. Ez mindig emlékezteti őt arra, hogy csupán egy kis keresztényi kedvesség kellett ahhoz, hogy az igaz imádatot válassza (2Kor 6:4, 6).