„Ez az út. Ezen járjatok!”

Emilia Pederson élettörténete

Ruth E. Pappas elmondása alapján

ÉDESANYÁM, Emilia Pederson 1878-ban született. Bár tanárnő lett, igazából az volt az életcélja, hogy segíthessen az embereknek közelebb kerülni Istenhez. Ennek egyik bizonyítéka volt az a hatalmas koffer, mely az otthonunkban állt, Jasper városában (Minnesota, USA). Édesanya azért vásárolta, hogy el tudja benne vinni a dolgait Kínába, ahol misszionáriusként szeretett volna szolgálni. Ám amikor az anyukája meghalt, fel kellett adnia a terveit, és otthon kellett maradnia, hogy gondoskodjon a fiatalabb testvéreiről. 1907-ben feleségül ment Theodore Holienhez. Én 1925. december 2-án születtem, hetedik, legkisebb gyermekként.

Anyának voltak bibliai kérdései, melyekre nagyon szeretett volna választ kapni. Az egyik azt a tanítást érintette, mely szerint a pokol egy tüzes hely, ahol a gonoszokat kínozzák. Egyszer ellátogatott hozzánk az evangélikus egyház egyik lelkésze, akitől megkérdezte, hogy hol ír erről a tanításról a Biblia. Mire a lelkész azt mondta, hogy az egyáltalán nem számít, hogy mit ír a Biblia, a tüzes poklot tanítani kell.

Édesanya kielégíti szellemi éhségét

Valamivel 1900 után édesanya húga, Emma elköltözött Northfieldbe (Minnesota), hogy zenét tanuljon. A tanára, Milius Christianson otthonában lakott, akinek a felesége Bibliakutató volt. Akkoriban így hívták Jehova Tanúit. Emma megemlítette nekik, hogy van egy nővére, aki nagyon szereti olvasni a Bibliát. Christianson asszony nem sokkal ezután írt egy levelet édesanyának, melyben válaszolt a bibliai kérdéseire.

Egy nap egy Bibliakutató, Lora Oathout, aki Sioux Falls (Dél-Dakota) városában lakott, vonattal elutazott Jasperbe, hogy ott prédikáljon. Édesanya áttanulmányozta a bibliai kiadványokat, melyeket kapott, majd 1915-ben kezdte másokkal is megosztani a bibliai igazságot, és terjesztette a Lorától kapott irodalmat.

1916-ban édesanya hallotta, hogy Charles Taze Russell ellátogat Sioux Citybe (Iowa) a kongresszusra. Mindenképpen szeretett volna elmenni. Akkoriban már öt gyermeke volt, és Marvin, a legkisebb még csupán öt hónapos volt. Ennek ellenére a gyerekekkel együtt vonatra szállt, és körülbelül 160 kilométert utazott a kongresszusra. Hallotta Russell testvér előadásait, látta „A teremtés története képekben” című mozgóképes előadást, és meg is keresztelkedett. Otthon aztán írt egy cikket a kongresszusról, amely később megjelent a Jasper Journal című újságban.

1922-ben édesanya a között a 18 000 jelenlévő között volt, akik részt vettek a Cedar Pointban (Ohio) megtartott kongresszuson. Ezt követően szakadatlanul hirdette Isten Királyságát. És a példája minket is arra sarkallt, hogy fogadjuk  meg a következő felszólítást: „Ez az út. Ezen járjatok!” (Ézs 30:21).

A Királyság-szolgálat gyümölcse

Az 1920-as évek elején a szüleim egy Jasper melletti házba költöztek. Édesapának jövedelmező üzlete volt, és nagy családról kellett gondoskodnia. Ő nem tanulmányozta annyit a Bibliát, mint édesanya, de teljes szívvel támogatta a prédikálómunkát, és mindig szívesen fogadta az otthonunkban az utazószolgákat, akiket akkoriban pilgrimeknek neveztek. Gyakran előfordult, hogy amikor egy ilyen testvér előadást tartott nálunk, százan vagy még többen is összegyűltünk. Az emberek zsúfolásig megtöltötték a nappalit, az étkezőt, még a hálószobát is.

Amikor úgy hétéves lehettem, a nagynéném, Lettie telefonált nekünk, hogy a szomszédai, Ed Larson és a felesége szeretnék tanulmányozni a Bibliát. Ők készségesen elfogadták a bibliai igazságot, és később egy másik szomszédjukat is bevonták a tanulmányozásba, Martha Van Daalent, egy nyolcgyermekes anyukát. Idővel Martha és az egész családja Bibliakutató lett.

Akkoriban történt, hogy Gordon Kammerud, egy fiatalember, aki néhány kilométerre lakott tőlünk, édesapával kezdett dolgozni. Gordont így figyelmeztették: „Vigyázz a főnök lányaival. Valami furcsa vallásuk van.” Gordon mégis elkezdte tanulmányozni a Bibliát, és kis idő múltán meggyőződött arról, hogy megtalálta az igazságot. Három hónappal később megkeresztelkedett. A szülei szintén elfogadták az igazságot. Ez a három család – a Holien, a Kammerud és a Van Daalen – szoros barátságot kötött egymással.

Buzdító kongresszusok

Édesanya annyira fellelkesült a Cedar Point-i kongresszuson, hogy többé már egyetlen kongresszust sem akart elmulasztani. Éppen ezért sok gyerekkori emlékem arról szól, hogy hosszasan utazunk a kongresszusokra. Az egyik kongresszus, melyet 1931-ben Columbusban (Ohio) tartottak, különösen emlékezetes, ugyanis ekkor vettük fel a Jehova Tanúi nevet (Ézs 43:10–12). Az 1935-ben, Washingtonban megtartott kongresszusra is jól emlékszem, amikor is egy történelmi előadás hangzott el, mely azonosította a Jelenések könyvében szereplő ’nagy sokaságot’ (Jel 7:9). Két nővérem, Lilian és Eunice is a között a több mint 800 ember között volt, akik megkeresztelkedtek.

A családunk részt vett más kongresszusokon is: Columbus, 1937; Seattle (Washington), 1938; New York, 1939. A Van Daalen és a Kammerud család is velünk tartott, és az út során kempingeztünk. Eunice 1940-ben hozzáment Leo Van Daalen testvérhez, és úttörők lettek. Még ugyanabban az évben Lilian és Gordon Kammerud is összeházasodtak, és szintén úttörők lettek.

Az 1941-ben, St. Louisban (Missouri) megtartott kongresszus igazán különleges volt. Akkor  történt, hogy a jelen lévő több ezer fiatal megkapta a Gyermekek (Children) című könyvet. Ez a kongresszus fordulópont volt az életemben. Szinte közvetlen utána, 1941. szeptember 1-jén a bátyámmal, Marvinnal és a feleségével, Joyce-szal együtt én is úttörő lettem. Ekkor 15 éves voltam.

Mivel a környékünkön majdnem mindenki földműveléssel foglalkozott, a testvéreknek nem volt könnyű elmenniük a kongresszusokra, hiszen ezek gyakran az aratás idején voltak. Így a programok után összefoglalókat tartottunk az udvarunkon azoknak, akik nem tudtak részt venni a kongresszuson. Ezek mindig örömteli alkalmak voltak.

Gileád és külföldi megbízatások

1943 februárjában megalakult a Gileád Iskola, melynek célja, hogy misszionáriusi szolgálatra képezzen ki úttörőket. Az első osztályban a Van Daalen családból hatan is ott voltak: a négy testvér, Emil, Arthur, Homer és Leo, valamint az unokatestvérük, Donald, továbbá Leo felesége, vagyis Eunice nővérem. Vegyes érzésekkel intettünk búcsút egymásnak, hiszen nem tudtuk, hogy mikor találkozhatunk ismét. A diplomaosztás után mind a hatukat Puerto Ricóba küldték, ahol akkoriban csak egypár Tanú volt.

Egy évvel később Lilian és Gordon, valamint Marvin és Joyce is elvégezte a Gileád Iskolát, a harmadik osztályban. Az ő megbízatásuk szintén Puerto Ricóba szólt. Majd engem 1944 szeptemberében, 18 évesen, meghívtak a Gileád negyedik osztályába. Miután 1945 februárjában megkaptam a diplomámat, csatlakoztam a testvéreimhez Puerto Ricóban. Nagyon izgalmas világ tárult fel előttem! Bár nem volt könnyű megtanulni a spanyolt, néhányunk rövid időn belül már több mint 20 bibliatanulmányozást vezetett. Jehova megáldotta a munkát. Ma közel 25 000 Tanú szolgál Puerto Ricóban.

Tragédiák a családban

Leo és Eunice azután is Puerto Ricóban maradt, hogy 1950-ben megszületett a fiuk, Mark. 1952-ben azt tervezték, hogy hazautaznak meglátogatni a rokonokat. Április 11-én repülőre szálltak. Tragikus módon röviddel a felszállás után a repülő az óceánba zuhant. Leo és Eunice meghalt. A kétéves Mark a vízen hánykolódott, amikor megtalálták. Az egyik túlélő beemelte egy mentőcsónakba, és mesterségesen lélegeztette. Mark túlélte a szerencsétlenséget.

Öt évvel később, 1957. március 7-én, édesapa és édesanya éppen a Királyság-terembe tartottak, amikor defektet kaptak. Miközben édesapa az út szélén gumit cserélt, egy autó elgázolta. Azonnal meghalt. Úgy 600-an vettek részt a temetési beszéden, mely kiváló tanúskodás volt a környékbelieknek, akik nagyon tisztelték édesapát.

Új megbízatások

Közvetlen édesapa halála előtt kaptam meg az Argentínába szóló kinevezésemet. 1957 augusztusában megérkeztem Mendozába, mely az Andok előhegységében található. 1958-ban George Pappast, a Gileád 30. osztályának egyik végzősét szintén Argentínába küldték. George és én jó barátok lettünk, és 1960 áprilisában összeházasodtunk. Édesanya 1961-ben, 83 évesen halt meg. Mindvégig kitartott az igaz imádat ’útján’, és nagyon sokaknak segített, hogy ők is ezen az úton járjanak.

 George és én 10 éven át szolgáltunk különböző misszionáriusotthonokban. Majd hét évet a körzetmunkában töltöttünk. 1975-ben visszatértünk az Egyesült Államokba, hogy segíteni tudjunk beteg családtagjainknak. 1980-ban a férjemet megkérték, hogy vegyen részt a körzetmunkában spanyol nyelvterületen. Akkoriban úgy 600 spanyol nyelvű gyülekezet volt az Egyesült Államokban. 26 év alatt rengeteget meglátogattunk, és tanúi lehettünk, amint a számuk jóval 3000 fölé emelkedik.

Kitartottak az ’úton’

Édesanya azt is megérhette, amint a fiatalabb családtagjai belépnek a teljes idejű szolgálatba. Például Carol, aki a legidősebb nővéremnek, Esternek volt a lánya, 1953-ban úttörő lett. Ő hozzáment Dennis Trumbore testvérhez, és azóta is együtt végzik a teljes idejű szolgálatot. Ester másik lánya, Lois hozzáment Wendell Jensen testvérhez. Ők a Gileád Iskola 41. osztályában végeztek, és 15 évig szolgáltak misszionáriusként Nigériában. Markot, akinek a szülei meghaltak a repülőgép-szerencsétlenségben, Leo testvére, Ruth La Londe és a férje, Curtiss fogadta örökbe és nevelte fel. Mark és a felesége, Lavonne több éven át úttörőkként szolgáltak, és négy gyermeküket is úgy nevelték fel, hogy ’az úton’ járjanak (Ézs 30:21).

Orlen, az egyetlen még életben lévő testvérem már a 90-es éveiben jár. Még ma is hűségesen szolgálja Jehovát. George és én továbbra is örömmel végezzük a teljes idejű szolgálatot.

Édesanya hagyatéka

Én őrizgetem édesanya egyik nagy becsben tartott kincsét, az íróasztalát. Ezt az asztalt édesapától kapta nászajándékba. Az egyik fiókban ott lapul hajdani albuma, melyben összegyűjtötte azokat a leveleit és újságcikkeit, melyekben oly nagyszerűen tanúskodott a Királyságról. Néhányuk még az 1900-as évek elején íródott. Az íróasztal rejti azokat a kincset érő leveleket is, melyeket édesanya kapott a misszionárius gyermekeitől. Olyan jó érzés ezeket újra meg újra elolvasni! Azok a levelek, melyeket édesanya írt nekünk, szintén mindig buzdítóak voltak, tele lelkesítő gondolatokkal. Édesanyának soha nem teljesült be a vágya, hogy misszionárius legyen. Mégis annyira lelkesedett a misszionáriusi szolgálatért, hogy ez több nemzedéken át is megérintette mások szívét. Már nagyon várom azt az időt, amikor az egész család ismét együtt lehet majd édesanyával és édesapával a paradicsomi földön! (Jel 21:3, 4).

[Kép a 17. oldalon]

Emilia Pederson

[Kép a 18. oldalon]

1916: édesanya és édesapa Marvinnal a kezében; lent, balról jobbra: Orlen, Ester, Lilian és Mildred

[Kép a 19. oldalon]

Leo és Eunice nem sokkal a haláluk előtt

[Kép a 20. oldalon]

1950: balról jobbra, fent: Ester, Mildred, Lilian, Eunice és Ruth; lent: Orlen, édesanya, édesapa és Marvin

[Kép a 20. oldalon]

George és Ruth Pappas a körzetmunkában 2001-ben