Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Egy kelet-ázsiai férfi Itáliában

Egy kelet-ázsiai férfi Itáliában

Egy kelet-ázsiai férfi Itáliában

HOGY lehet, hogy 2000 évvel ezelőtt egy kelet-ázsiai származású férfi a Római Birodalom területén halt meg? Ez a kérdés merült fel a régészekben, miután 2009-ben egy különleges leletre bukkantak Olaszország déli részén.

A helyszín egy római kori temető Vagnariban, mely 60 kilométerre nyugatra fekszik Baritól. A régészek itt 75 emberi csontvázat találtak. A csontokon végzett vizsgálatok szerint az emberek többsége a környező vidékekről származott. Ám az egyik férfi csontváza meglepte a kutatókat. A mitokondriális DNS-vizsgálat során kiderült, hogy a férfi anyai ágon kelet-ázsiai származású. * A maradványai az i. sz. első vagy második századból valók. Az egyik beszámoló szerint „ez az első eset, hogy kelet-ázsiai származású ember csontvázára bukkantak az egykori Római Birodalom területén”. De ki is volt ez a férfi?

„Először könnyen arra gondolhatnánk, hogy ez az ember selyemkereskedelemmel foglalkozott, mely virágzott Kína és Róma között” – írja az említett beszámoló. De a selyemkereskedelemben minden bizonnyal számos közvetítő vett részt, nem pedig egyetlen személynek kellett megtennie a Kína és Itália közti 8000 kilométeres utat.

Mit árul el a hely, ahol a maradványokat találták? Az ókorban Vagnari a császár egyik vidéki birtoka volt, és az uralkodó közvetlen irányítása alatt állt. A munkások itt vasat olvasztottak, és agyagcserepet gyártottak. Sok munkás rabszolga volt, és valószínű, hogy ez a keleti férfi is az volt. Nem úgy temették el, ahogy a gazdag embereket szokták. Az egyetlen vagyona, melyet vele együtt temettek el, mindössze egy edény volt, és másvalakit is az ő sírjába helyeztek.

Miért jelentős ez a lelet? A keresztény üzenet elterjedése az i. sz. első században azon múlott, hogy milyen messzire jutottak el az ókori utazók. A Biblia beszámol arról, hogy i. sz. 33. pünkösdje után a jó hírt mindenfelé elvitték a Jeruzsálembe érkezett külföldi látogatók (Cselekedetek 2:1–12, 37–41). Ez a csontváz tehát azt sejteti, hogy akkoriban néhányan Kelet-Ázsiából a Földközi-tenger vidékére utaztak. *

[Lábjegyzetek]

^ 3. bek. A mitokondriális DNS-vizsgálattal az apai ág nem azonosítható.

^ 6. bek. Arra is van bizonyíték, hogy egyesek nyugatról Kelet-Ázsiába utaztak. Lásd a „Milyen messze jutottak kelet felé a misszionáriusok?” című cikket Az Őrtorony 2009. január 1-jei számában.

[Térkép a 29. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

RÓMA

Vagnari

Földközi-tenger

KELET-ÁZSIA

CSENDES-ÓCEÁN

[Kép a 29. oldalon]

Egy kelet-ázsiai férfi csontváza, melyre egy római kori temetőben bukkantak

[Forrásjelzés]

© Su concessione del Ministero per i Beni e le Attività Culturali-Direzione Regionale per i Beni Culturali e Paesaggistici della Puglia-Soprintendenza per i Beni Archeologici della Puglia