Tudtad?
Tudtad?
Kik voltak „a császár háznépéből valók”, akik üdvözletüket küldték a filippi keresztényeknek Pállal?
▪ Pál apostol i. sz. 60–61 táján írt levelet a filippi gyülekezetnek Rómából. A császár, akit a levelében említett, Néró volt. De kik küldtek üdvözletet Néró háznépéből a Filippiben élő keresztényeknek? (Filippi 4:22).
Hiba lenne azt gondolni, hogy ’a császár háznépe’ kifejezés csak a császár közeli rokonaira utalt. Minden olyan személy közéjük tartozott, aki a császár szolgálatában állt Rómában vagy a tartományokban, beleértve rabszolgákat és felszabadított rabszolgákat is. Tehát ’a császár háznépéhez’ több ezren is tartoztak. A császár palotáiban és birtokain némelyek különféle feladatok irányításával voltak megbízva, mások pedig kétkezi munkát végeztek. Sőt, voltak, akik hivatali szolgálatot láttak el.
Rómában a császár szolgálatában állók közül néhányan nyilvánvalóan keresztények lettek. Vajon azért, mert Pál prédikált nekik? Ezt nem tudjuk biztosan. De bárhogy volt is, a jelek szerint nagyon foglalkoztatta őket a filippi gyülekezet hogyléte. Mivel Filippi római gyarmat volt, a városban sok olyan ember élt, aki egykor katona volt, vagy a császár szolgálatában állt. Elképzelhető, hogy a római keresztényeknek voltak barátaik Filippiben, és nekik küldték az üdvözletüket Pállal.
Mi volt a mózesi törvényben említett sógorházasság?
▪ Ha az ókori Izraelben egy férfi fiúgyermek nélkül halt meg, a testvérének el kellett vennie az özvegyét, hogy utódról gondoskodjon, és így ne haljon ki az elhunyt családja (1Mózes 38:8). Ez az elrendezés volt a sógorházasság, mely később bekerült a mózesi törvénybe (5Mózes 25:5, 6). A Ruth könyvében szereplő Boáz példájából megtudhatjuk, hogy ha az elhunyt férfinak már nem éltek a testvérei, akkor a családjából valamelyik férfinak kellett teljesítenie ezt a kötelezettséget (Ruth 1:3, 4; 2:19, 20; 4:1–6).
A sógorházasság még Jézus napjaiban is létezett, hiszen a szadduceusok utaltak rá, ahogy arról a Márk 12:20–22-ben olvashatunk. Az első században élt zsidó történetíró, Josephus Flavius szerint a sógorházasság nemcsak a család nevének fennmaradását, hanem az özvegy jóllétét is biztosította, illetve azt, hogy a vagyon a családban maradjon. Akkoriban a feleség nem örökölhette a férje vagyonát. Ám a sógorházasságból született gyermek megtarthatta az elhunyt férfi örökségét.
A Törvény lehetővé tette, hogy ha valaki nem akart, nem kellett sógorházasságot kötnie. De nagyon szégyenteljesnek tartották, ha valaki nem volt hajlandó ’építeni fivére háznépét’ (5Mózes 25:7–10; Ruth 4:7, 8).