Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

„Béke . . . a jóakarat emberei között”

„Béke . . . a jóakarat emberei között”

„Dicsőség fenn a magasságokban Istennek, és béke a földön a jóakarat emberei között!” (LUKÁCS 2:14)

Miért ünneplik meg a karácsonyt?

A pápa és más vallási vezetők évről évre a békére szólítanak fel karácsonykor, remélve, hogy az ünnepek alatt valóra válik, amit az angyalok Jézus születésekor jelentettek be: „béke a földön a jóakarat emberei között!” Vannak, akik zarándokútra mennek az ünnepek idején.

Miért hiúsul ez meg gyakran?

A béke karácsonykor a legjobb esetben is csak ideiglenes. Például 1914 decemberében, miközben javában dúlt az I. világháború Európában, a brit és német katonák előjöttek a lövészárkokból, és együtt ünnepelték a karácsonyt. Megosztották egymással az ételüket, italukat és cigarettájukat, sőt még együtt is fociztak. Ám a fegyverszünet nem tartott sokáig. A frontról írt levelében egy brit katona idézte egy német katona szavait: „Ma még béke van közöttünk, de holnap már egymás ellen harcolunk, mindketten a saját hazánkért.”

Milyen segítséget ad a Biblia?

„Gyermek született nekünk . . . Így fogják nevezni: . . . Béke Fejedelme. Fejedelmi uralma bőségének és a békének nem lesz vége” (Ézsaiás 9:6, 7). Biztosan megnyugtató ez a prófécia Jézus Krisztusról. Ő nem azért született meg a földön, hogy az évnek csak egyetlen napján legyen béke. Égi uralkodóként valódi, örökké tartó békét hoz majd el.

„Ezeket azért mondtam nektek, hogy békétek legyen általam [Jézus által]. A világban nyomorúságotok van, de bátorság! Én legyőztem a világot” (János 16:33). Jézus még ma is arra tanítja a követőit, hogy békesség legyen közöttük. Persze a keresztények olykor megpróbáltatásokat élnek át. Ám a Bibliából tudják, miért van szenvedés, és hogy hogyan fog Jézus tartós békét teremteni. Így lelki békéjük van.

Jehova Tanúi – függetlenül a nemzetiségüktől, bőrszínüktől, etnikai hovatartozásuktól és nyelvüktől – békének örvendenek, mivel Jézus tanításai szerint élnek. Magad is meggyőződhetsz erről, ha elmész a Királyság-termükbe. Sokakhoz hasonlóan kétségkívül te is egyetértesz majd azzal, hogy ez a fajta béke értékesebb annál, mint amilyet a karácsony adhat.

Noha Jehova Tanúi sokféle nemzetiséghez és nyelvi csoporthoz tartoznak, mégis béke van köztük. Meggyőződhetsz erről, ha elmész a Királyság-termükbe