Az egyik felmenőm, Thomas (1) * Williams 1815. január 20-án született Angliában, Horncastle-ben. Az anyja két évvel később meghalt, ezért az apja, John Williams nevelte fel őt és három testvérét. Thomast az ácsmesterségre tanította, de ő valami egészen másra vágyott.

Ebben az időszakban egy hitújító mozgalom söpört végig Anglián. John Wesley prédikátor elhagyva az anglikán egyházat, megalapította a metodista közösséget, melynek fő célja a Biblia személyes tanulmányozása és az evangéliumhirdetés volt. Futótűzként terjedtek Wesley tanításai, és a Williams család lelkesen fogadta őket. Thomas is Wesley követője lett, majd csakhamar elkezdte önkéntes szolgálatát misszionáriusként a dél-csendes-óceáni térségben. 1840 júliusában a menyasszonyával, Maryvel (2) a Fidzsi-szigetekhez tartozó Lakeba szigetre * költöztek, egy vulkanikus szigetre, ahol kannibálok éltek.

A Fidzsi-szigeteken töltött első pár év alatt Thomasnak és Marynek sok nehézséget kellett átvészelnie. Hosszú órákon át dolgoztak a trópusi hőségben embertelen körülmények között. Elmondhatatlan szörnyűségeket láttak: törzsi háborúk dúltak, az emberek özvegyeket fojtottak meg, csecsemőket gyilkoltak le, emberhúst ettek, és a jó hírt is ellenségesen fogadták. Mary és az elsőszülött fia, John annyira megbetegedtek, hogy majdnem meghaltak. 1843-ban Thomas ezt írta: „A szívem tele volt fájdalommal . . . A kétségbeesés szélére kerültem.” Ám Thomas és Mary erőt merítettek a Jehova Istenbe vetett hitükből.

Thomas jó hasznát vette az ácsként megszerzett szakmai ismereteinek, és megépítette az első európai stílusú házat a Fidzsi-szigeteken. A jól szellőző, megemelt padlózat és más újítások felkeltették a helyiek kíváncsiságát. Még a ház befejezése előtt megszületett a második kisfiuk, Thomas Whitton (3) Williams, aki a következő felmenőm.

1843-ban az idősebb Thomas részt vett János evangéliumának lefordításában fidzsi nyelvre, ami nagy kihívás volt a számára. * Mindamellett tehetséges antropológusként rendkívül jó megfigyelő volt. A kutatásait gondosan lejegyezte az 1858-ban  megjelent könyvében (Fiji and the Fijians), mely hiteles képet fest a 19. századi fidzsi lakosok életéről.

Tizenhárom évi kemény munka után Thomas egészsége megromlott, ezért a családjával elköltözött a Fidzsi-szigetekről Ausztráliába. Hosszú évekig végzett kitűnő munkát papként, majd 1891-ben meghalt Ballaratban, Victoria államban.

1883-ban Thomas Whitton Williams a feleségével, Phoebével (4) és a kisgyerekeivel Ausztrália nyugati részére, Perthbe költözött. A második gyermekük, Arthur Bakewell (5) Williams, aki a következő elődöm, csupán kilencéves volt ekkor.

Arthur 22 évesen egy virágzó, aranybányászattal foglalkozó városban, Kalgoorlie-ban próbált szerencsét, Perthtől körülbelül 600 kilométerre keletre. Itt ismerkedett meg Jehova Tanúi kiadványaival, akiket akkor még Nemzetközi Bibliakutatóknak hívtak. Előfizetett a Sioni Őrtorony című folyóiratukra. El volt ragadtatva az olvasottaktól, ami arra indította, hogy összejöveteleket szervezzen a Biblia tanulmányozására, és megossza másokkal a tanultakat. Így kezdődött Jehova Tanúi tevékenysége Ausztrália nyugati részén.

Arthur a családjának is beszélt arról, amit tanult. Az apja, Thomas Whitton a nem sokkal később bekövetkező haláláig támogatta abban, hogy kapcsolatot ápoljon a Bibliakutatókkal. Arthur anyja, Phoebe, és a húgai, Violet és Mary szintén csatlakoztak a Bibliakutatókhoz. Violet teljes idejű evangéliumhirdető, vagyis úttörő lett. Arthur szavaival élve „ő volt a leglelkesebb és legelszántabb úttörő egész Nyugat-Ausztráliában”. Arthur alighanem elfogult volt, de az igaz, hogy Violet buzgó példája nagy hatással volt a Williams család következő generációjára.

Idővel Arthur megházasodott és Donnybrookba költözött, amely egy gyümölcstermesztéssel foglalkozó város volt Nyugat-Ausztrália délnyugati részén. Itt azt a gúnynevet ragasztották rá, hogy „az 1914-es vén bolond”, mert lelkesen prédikált azokról a bibliai próféciákról, melyek előremutattak az 1914-es évre. * A gúnyolódásnak vége szakadt, amikor kitört az első világháború. Arthurnak ekkor volt egy boltja, ahol rendszeresen prédikált a vevőknek, és bibliai témájú kiadványokat tett a kirakatba. Egy feliratot is elhelyezett, melyen az állt, hogy 100 ausztrál fontot kap, aki be tudja bizonyítani a háromságot. Ezt a nem bibliai tanítást Arthur határozottan elutasította. A pénzt senki sem tudta kiérdemelni.

Williamsék háza meghatározó helyszíne volt a bibliatanulmányozásoknak és a gyülekezeti összejöveteleknek Donnybrookban. Később Arthur  a városban épített egy Királyság-termet, vagyis összejöveteli helyet, mely az elsők között volt Nyugat-Ausztráliában. Még közel 80 évesen is öltönyben és nyakkendőben ült fel Doll nevű lovára, hogy prédikáljon Donnybrook környékén.

Arthur nyugodt, méltóságteljes, de egyben lelkes egyénisége nagy hatással volt a gyerekeire. A lánya, Florence (6) Indiában szolgált misszionáriusként. A fiai, Arthur Lindsay (7) és Thomas hosszú időn át gyülekezeti vénekként szolgáltak, mint az apjuk.

A dédnagyapám, Arthur Lindsay Williams kedves és szeretetreméltó jelleméről volt ismert. Mindig szánt időt másokra, és mindenkivel tisztelettel bánt. Kitűnő favágó volt. 12 év alatt 18 favágóversenyt nyert meg.

Attól viszont nem volt elragadtatva, amikor a kétéves fia, Ronald (8) (a nagypapám) fejszével belevágott egy kis almafába a házuk mellett. Az anyukája gondosan bekötözte a fát, amely idővel rendkívül édes gyümölcsöt termett. A termésnek a Lady Williams nevet adták. Később ebből nemesítették a Cripps Pink almát, mely az egyik legnépszerűbb almafajta a világon.

Ronald, vagy ahogy én hívom, Gramp ezután hasznosabb tevékenységbe kezdett. A nagymamámmal együtt évekig dolgoztak önkéntesekként Jehova Tanúi építkezésein Ausztráliában és a Salamon-szigeteken. Most, majdnem 80 évesen Gramp még mindig vénként szolgál a gyülekezetben, és segít abban, hogy Királyság-termeket építsenek és újítsanak fel Nyugat-Ausztráliában.

A szüleim, Geoffrey (9) és Janice (10) Williams vigyáztak a családunk örökségére, ezért keményen dolgoztak azon, hogy engem (12) és a húgomat, Katharine-t (11) a keresztény alapelvek szerint neveljék fel. Elmondhatom, hogy tizenhárom évesen már én magam is felismertem, hogy mennyire értékesek ezek. Egy kongresszuson John E. Barr, Jehova Tanúi vezetőtestületének az egyik tagja tartott előadást. Így szólt a fiatalokhoz: „Ne pocsékoljátok el a lehető legértékesebbet, ami a tiétek, azt, hogy ismeritek és szeretitek Jehovát.” Azon az estén átadtam az életemet Jehovának. Két évvel később elkezdtem az úttörőszolgálatot.

Ma én és a feleségem, Chloe nagy örömmel végezzük a teljes idejű szolgálatot Tom Price-ban, egy vidéki bányavárosban, Nyugat-Ausztrália északnyugati részén. Részidejű munkával tartjuk el magunkat. A szüleim, valamint a húgom, Katharine a férjével, Andrew-val Port Hedlandben végzi az úttörőszolgálatot, tőlünk 420 kilométerre északra. Apával gyülekezeti vénekként szolgálunk.

Hét generációval ezelőtt az egyik elődöm, Thomas Williams elhatározta, hogy szolgálni fogja Jehova Istent. Ezt a szolgálatot és a hitet kaptam örökségül. Rendkívül nagy áldásnak tartom, hogy ilyen értékes örökségem lehet.