Jézus vallási ellenfelei nem tudják sem lerontani Jézus tekintélyét, sem csapdába ejteni őt, hogy átadhassák a rómaiaknak (Lukács 20:20). Niszán 11-én Jézus még mindig a templomban van, és most ő tesz fel nekik kérdéseket. Egyben rávilágít a valódi kilétére is. Először ezt kérdezi tőlük: „Mit gondoltok a Krisztusról? Kinek a fia?” (Máté 22:42). Azt válaszolják, hogy Dávidé, hiszen köztudott, hogy a Krisztusnak, vagyis a Messiásnak, Dávid vonalán kell megszületnie (Máté 9:27; 12:23; János 7:42).

Jézus tovább kérdezi őket: „Akkor hogyhogy Dávid ihletés által Urának hívja őt, ezt mondva: »Így szólt Jehova az én Uramhoz: ’Ülj az én jobbomon, míg ellenségeidet a lábad alá nem vetem.’« Ha tehát Dávid az Urának hívja őt, hogy lehet a fia?” (Máté 22:43–45).

A farizeusok nem válaszolnak, mert reményeik szerint Dávidnak lesz majd egy leszármazottja, aki megszabadítja őket a római uralom alól. Jézus azonban Dávidnak a Zsoltárok 110:1, 2-ben feljegyzett szavaira utalva kijelenti, hogy a Messiásnak többnek kell lennie egy földi uralkodónál. Ő Dávid Ura, és miután Isten jobbjára ül, uralkodni kezd. Jézus válasza elnémítja az ellenfeleit.

A tanítványok és mások figyelmesen hallgatják Jézust. Most hozzájuk fordul, és óva inti őket az írástudóktól és a farizeusoktól. Ők azok, akik „Mózes székébe ültek”, hogy tanítsák Isten törvényét. Jézus erre inti hallgatóit: „Mindazt. . . amit mondanak nektek, tegyétek és tartsátok meg, de amit tesznek, azt ne tegyétek, mert ők csak beszélnek, de nem aszerint cselekszenek” (Máté 23:2, 3).

Jézus ezután rávilágít a képmutatásukra: „megnagyobbítják az írásokat tartalmazó tokokat, melyeket talizmánként hordanak”. Sok zsidó kisebb tokokat hord a homlokán vagy a karján, melyekben a törvény részletei vannak. A farizeusok ennél nagyobbakat hordanak, azt a benyomást keltve, hogy nagyon buzgón megtartják a törvényt. Ezenkívül „meghosszabbítják a ruháik rojtozatát” is. Az izraelitáknak rojtozatot kellett készíteniük a ruháikra, ám a farizeusok feltűnően hosszú rojtokat viselnek (4Mózes 15:38–40). Mindezt azért, „hogy az emberek lássák a tetteiket” (Máté 23:5).

A kitűnni vágyás a tanítványokra is hatással lehet, ezért Jézus tanácsa így szól: „Titeket. . . ne szólítsanak rabbinak, mert csak egy tanítótok van, ti pedig mind testvérek vagytok. Ezenkívül senkit se szólítsatok atyátoknak a földön, mert csak egy atyátok van, az égi. Vezetőnek se szólítsanak benneteket, mert csak egy vezetőtök van, a Krisztus.” Hogyan tekintsék hát magukat a tanítványok, és hogyan viselkedjenek egymással? Jézus ezt mondja nekik: „aki a legnagyobb köztetek, legyen a szolgátok. Aki felmagasztalja magát, azt meg fogják alázni, és aki megalázza magát, azt fel fogják magasztalni” (Máté 23:8–12).

Jézus most megfeddi a képmutató írástudókat és farizeusokat: „Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! Bezárjátok az egek királyságának a kapuját az emberek előtt. Ti ugyanis nem mentek be, és azokat sem engeditek bemenni, akik be akarnak menni” (Máté 23:13).

Jézus elítéli a farizeusokat, amiért figyelmen kívül hagyják, hogy Jehova nézőpontja szerint mi a fontosabb. Ez abból látszik, hogy önkényesen különbségeket tesznek, hiszen például ezt mondják: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi, de ha valaki a templom aranyára esküszik, köteles teljesíteni az esküjét.” Ez elárulja, hogy erkölcsileg vakok. Nekik fontosabb a templom aranya, mint az, hogy a templom az a hely, ahol Jehovát imádhatják, és ott közeledhetnek  hozzá. Mi több, „figyelmen kívül [hagyják], ami fontosabb a törvényben, mégpedig az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget” (Máté 23:16, 23; Lukács 11:42).

Jézus vak vezetőknek nevezi ezeket a farizeusokat, akik a szúnyogot kiszűrik, de a tevét lenyelik (Máté 23:24). Kiszűrik a borukból a szúnyogot, mivel ez a rovar tisztátalan a törvény szerint. De ami a törvényben fontosabb, azt figyelmen kívül hagyják, mintha lenyelnék a tevét, amely a törvény szerint szintén tisztátalan állat, csak sokkal nagyobb (3Mózes 11:4, 21–24).