A tudósok és a mérnökök néhány éve a szó szoros értelmében engedik, hogy a növények és az állatok oktassák őket (Jób 12:7, 8). A biomimetikaként ismert tudományág különféle növények és állatok felépítését és tulajdonságait tanulmányozza és másolja le. A tudósoknak az a céljuk, hogy új termékeket tervezzenek, illetve hogy tökéletesítsék a már meglévőket. Amint az itt megemlített példákról olvasol, kérdezd meg magadtól: „Kinek jár valójában az elismerés az eredeti elgondolásért?”

Mit tanulhatnak a repülőgép-tervezők a hosszúszárnyú bálnától? Úgy tűnik, nagyon is sokat. Egy kifejlett hosszúszárnyú bálnának körülbelül 30 tonna a súlya, annyi, mint egy megrakott teherautónak. Ezenkívül viszonylag merev a teste, és nagy, szárnyszerű uszonyai vannak. Ez a 12 méter hosszú állat szenzációs ügyességgel mozog a vízben.

De a kutatók kíváncsiságát az keltette fel a leginkább, hogy hogyan képes ez a merev testű állat ilyen lehetetlenül kicsi köröket leírni. Rájöttek, hogy a titok nyitja a bálna uszonyának az alakjában rejlik. Uszonyának elülső része nem sima, mint a repülőgép szárnya, hanem egy sor szemölcsszerű képződmény található rajta.

Amint a bálna hasítja a vizet, ezek a csomók növelik a felhajtóerőt és csökkentik a közegellenállást. Hogyan? A Natural History című folyóirat szerint a csomóknak köszönhetően az uszonyok körül gyorsabban, illetve egyenletesen áramlik a víz, még akkor is, amikor a bálna meredeken úszik felfelé.¹⁰

Milyen lehetőségekkel kecsegtet ez az ígéretes felfedezés? Ha a bálnauszony mintájára terveznék a repülőgépszárnyakat, akkor bizonyára kevesebb féklapra vagy egyéb légáramlás-szabályzó mechanikai szerkezetre lenne szükség. Ilyen szárnyakkal biztonságosabb lenne a repülés, és könnyebb lenne karbantartani a repülőgépek szárnyait. John Long biomechanikai szakember valószínűnek tartja, hogy nem is olyan sokára „minden utasszállító repülőgépen olyan csomók lesznek, mint a hosszúszárnyú bálna uszonyán”.¹¹

A repülőgépszárnyak természetesen eleve a madarak szárnyára hasonlítanak. Ám a kutatók nemrég új szintre emelték a madarak szárnyának leutánzását. „A Floridai Egyetem kutatói építettek egy távvezérlésű repülőgép-prototípust, amely sirály módjára lebeg, végez zuhanórepülést, és emelkedik nagy sebességgel” – jelenti a New Scientist.¹²

A sirályok úgy hajtják végre műrepülőbravúrjaikat, hogy a könyök- és vállízületüknél behajlítják a szárnyukat. Ezt a rugalmas  szárnytípust próbálja leutánozni a kutatók repülőgépe. „A 61 centiméteres, távirányítású prototípus egy kis motor segítségével vezérli a szárnyakat mozgató fémrudakat” – írja a folyóirat. Az elmésen megszerkesztett szárnyak lehetővé teszik, hogy a kis repülőgép lebegjen és zuhanórepülést végezzen magas házak között. Néhány tiszt a hadseregnél nagyon örülne egy ilyen kiválóan irányítható repülőgépnek, hogy a nagyvárosokban vegyi és biológiai fegyverek után kutathassanak vele.

Az ezüstsirály nem fagy meg még akkor sem, ha a jégen álldogál. Hogyan tudja megőrizni a testmelegét? A titok részben a madár testfelépítésének egyik lenyűgöző jellegzetességére vezethető vissza, mely jellegzetesség több, hideg övezetben élő állatnál is megfigyelhető. Ez az úgynevezett ellenáramú hőcserélő.

Milyen elven működik az ellenáramú hőcserélő? Nos, képzelj el két egymáshoz kötözött vízvezetékcsövet. Az egyik csőben forró víz folyik, a másikban hideg. Ha a forró víz is, meg a hideg víz is ugyanabba az irányba folyik, a hideg víz a hőnek körülbelül a felét veszi át a forró víztől. Ha viszont a forró és a hideg víz ellentétes irányba folynak, a hideg víz majdnem az összes hőt átveszi a forró víztől.

Amikor az ezüstsirály a jégen áll, a lábában végbemenő hőcserének köszönhetően felmelegszik a hideg lábából felfelé áramló vér. A hőcsere révén meleg marad a madár teste, és nem illan el a hő a lábán keresztül. Egy műszaki és repüléstani mérnök, Arthur P. Fraas azt mondja a madár lábáról, hogy „ez a világ egyik leghatékonyabb regeneráló hőcserélője”.¹³ Annyira ötletes ez a rendszer, hogy a mérnökök lemásolták a működési elvét.

Mindeközben a Nemzeti Repülési és Űrkutatási Hatóság egy soklábú robot kifejlesztésén dolgozik, amely a skorpió mozgását utánozza, Finnországban pedig a mérnökök már el is készültek egy hatlábú traktorral, amely úgy mászik keresztül az akadályokon, mint egy hatalmas rovar. Más kutatók kis fülecskékkel ellátott textíliát terveztek, melyen – a viselője testmelegétől függően – a fülecskék fenyőtoboz módjára kinyílnak és bezáródnak. Egy autógyártó cég a bőröndhal meglepően csekély közegellenállású testfelépítését veszi alapul egy új gépkocsitípus kifejlesztéséhez. Mások pedig a tengeri fülcsiga ütésállóságát vizsgálják, azzal a szándékkal, hogy könnyebb és erősebb védőöltözetet készítsenek.

Olyan sok jó ötletet adott a természet, hogy a kutatók létrehoztak egy adatbázist, amelyben máris több ezer biológiai rendszer szerepel. A The Economist azt írja, hogy a tudósok ebben az adatbázisban kutathatnak „természet adta megoldások után, ha konstrukciós problémával van dolguk”. Az adatbázisban tárolt rendszereket a természet találmányainak nevezik. Normál esetben, amikor egy találmányt szabadalmaztatnak, a szabadalmas az a személy vagy vállalat lesz, aki vagy amely törvényesen bejegyeztet egy új elgondolást vagy szerkezetet. A természet találmányait tároló adatbázisról szólva a The Economist kijelenti: „Azzal, hogy a kutatók »a természet találmányainak« nevezik a biomimetikai csodákat, csak nyomatékosítják, hogy valójában a természet állt elő velük.”¹⁴

Hogyan állt elő a természet ezzel a számtalan briliáns ötlettel? Sok kutató egy több millió éves, próbálkozások és kudarcok sorozatából álló evolúciós folyamatnak tulajdonítja a természetben megfigyelhető zseniális tervezettséget. Azonban vannak más vélemények is. Michael J. Behe mikrobiológus ezt írta a The New York Times 2005. február 7-i számában: „[A természetben] oly egyértelműen kivehető a tervezettség, hogy minden további nélkül megállja a helyét az a lehengerlően egyszerű érvelés, hogy ha valami pont úgy néz ki, pont úgy jár, és pont úgy hápog, mint egy kacsa, akkor meggyőző  ellenérvek hiányában alapos okunk van arra következtetni, hogy kacsával van dolgunk.” Tehát a következtetése? „Nem szabadna átsiklani valaminek a tervezettségén, csak mert annyira kézenfekvő.”¹⁵

Nem kérdéses, hogy annak a mérnöknek, aki biztonságosabb, hatékonyabb repülőgépszárnyat tervez, elismerés jár a találmányáért. És annak a feltalálónak is elismerés jár, aki megtervez egy kényelmesebb ruhaanyagot vagy egy nagyobb teljesítményű gépjárművet. Sőt, ha egy gyártó lemásolja valaki más találmányát, és nem ismeri el a tervezőt, bűncselekménnyel vádolhatják.

A tények tehát a következők: rendkívül képzett kutatók bonyolult mérnöki problémák megoldása céljából kezdetleges másolatot készítenek a természet biológiai rendszereiről. Ugyanakkor néhányan egy minden értelemtől mentes evolúciónak tulajdonítják azt a zsenialitást, amellyel az eredeti alkotások készültek. Te látsz ebben logikát? Ha a másolathoz intelligens tervező kell, akkor az eredetihez vajon nem? Tulajdonképpen kinek jár nagyobb elismerés, a művésznek vagy a tanítványának, aki utánozza a technikáját?

Sok ember, amikor számba veszi a természetben megnyilvánuló tervezettség bizonyítékait, azonosulni tud a Biblia egyik írójának, Pálnak a véleményével, aki azt mondta, hogy Isten „láthatatlan tulajdonságai világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége” (Róma 1:19, 20).